Ha rátekintek otthonunk belső szobájában egy restaurált, de gyengülő színű mivoltában is gyönyörű iráni szőnyegre, amelyen, korára és lelki értékére való tekintettel, már rég nem taposunk a padlón, hanem a falon függ, akkor egy hatvan évvel ezelőtti április jut az eszembe. 1963. február végétől heteken keresztül apróbb-nagyobb visszatérő lázak gyötörtek, majd hasonlóan makacs, a Beacillinre és Vegacillinre, az akkor használatos antibiotikum-tablettákra ügyet sem vető, negyvenfokos láz és rettenetes köhögésrohamok. Gyermekorvosom, Rita néni, aki egy generációval korábban kisfiú apám „doktor nénije” is volt, végül Penicillin-Streptomicyn injekciókkal és Isten segítségével megmentette az életemet, nem sokkal a tizenkettedik születésnapom előtt. Ezt követően szigorú, sómentes diétára fogott, „lábadoztatásom”, felépülésem neheze még jócskán ápolóim, nagymamám, nagyapám és orvos keresztapám előtt állt.