A látható és a láthatatlan egyház
A meghatározás mai nehézségei
Az egyház meghatározásának nehézsége a kifejezés többféle értelménél kezdődik. Jelentheti például a Jézust követők világközösségét, Krisztus teste teljességét. A leginkább mégis valamilyen sajátosság alapján elkülöníthető keresztyén felekezetre, például a református egyházra használjuk. Az igazi nehézséget azonban az okozza, hogy az egyházról való beszédet is áthatja az a gyakorlatorientált megközelítés, amely kultúránk materialista világnézeti alapjából következik.
Az egyház teológiai lényege és célja helyett az került a középpontba, hogy mit csinál az egyház. A teológiai megértés háttérbe szorul, és a gyakorlati szempontok határozzák meg a tartalmat. Ezért a bibliai tanítás változatlan lényege és az annak való megfelelés helyett sokan az egyházat is mozgásban levő, változó közösségként szemlélik, beleértve az általa képviselt teológiai igazságok átalakulását is. Millard J. Erickson teológus megjegyzi, hogy ennek következtében az egyházat ma gyakran a teológia helyett más tudományágak, főként a társadalomtudományok és a történelemtudományok módszertanával tanulmányozzák, mintha a keresztyén egyház végső soron társadalmi intézmény lenne.
Az egyház legfőbb bibliai képei
A keresztyén egyház bibliai önértelmezése szerint elsősorban isteni alapítású intézmény. Lényegét nem tevékenységének elemzéséből, hanem a Szentírásból kell meghatározni. Mivel az Újszövetségben Pál apostol használja a legtöbbet az egyház (küriakon, görög szó, jelentése: akik az Úr birtokában vagy tulajdonában vannak; eklészia, görög szó, jelentése: kihívottak) kifejezést, és írásai főként konkrét helyi gyülekezeteknek szólnak, ezért az általa leggyakrabban használt három bibliai képen keresztül nézzük meg az egyházat.
Isten népe
A kép Isten elsődleges kezdeményezését és kiválasztását hangsúlyozza. Az egyház azért létezik, mert Isten úgy döntött, hogy a hívőket az ő saját népévé teszi (2Kor 6,16). Az egyház ezért Istenhez tartozik, és Isten is hozzá. Az Ószövetségben Isten nem választ magának egy már létező népet, hanem „teremt” egyet. Kiválasztja Ábrahámot, aki Izráel népének ősatyja lett. Az Újszövetségben Isten népe kibővül, és az egyházon belül zsidókra és pogányokra is kiterjed (2Thessz 2,13). Ha egy közösséget Isten a saját népeként azonosít, annak következményei vannak. Gondoskodik róluk és védelmezi őket (5Móz 32,9–14), de elvárja, hogy egyedül hozzá legyenek hűségesek (Hós 2,1). Isten különleges jellel is megjelöli népét. Az Ótestamentumban a szövetség jele a körülmetélés, amely az Újszövetségben a keresztség lett. Isten a szentséget várja el népétől.
„Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: »Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.«” (2Kor 6,16 )
„…mert kiválasztott titeket Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.” (2Thessz 2,13)
Krisztus teste
A kép szerint az egyház Krisztus tevékenységének elsődleges színtere, amely párhuzamba állítható a földi szolgálata idején az ő fizikai testével. Krisztus testeként az egyház Jézus megkezdett szolgálatát folytatja (Mt 28,19–20). Mindez az egyetemes egyházra (Ef 1,22–23) és a helyi gyülekezetekre (1Kor 12,27) egyaránt vonatkozik. Az egyház kapcsolatban áll Krisztussal. Mivel az üdvösség a Krisztussal való egyesülés eredménye, ezért Krisztus a feje ennek a testnek (Kol 1,18), amelynek az egyes hívők a tagjai. Mint a test feje, ő uralkodik az egyházon is (Kol 2,9–10). A kép az egyházat alkotó személyek közötti viszonyra is vonatkozik. A keresztyén hit nem magánügy, hanem a keresztyének a test tagjaiként összetartoznak. Ez különösen hangsúlyos egyházi szolgálat esetén, amelyhez Isten egyénileg ajándékokat ad (1Kor 12,12–27). A testnek ebben a felfogásában kölcsönösség van. Minden hívő bátorítja és építi a többieket, vagyis a test tagjainak egymás terheit kell hordozniuk (Gal 6,2), és helyre kell állítaniuk azokat, akiket bűnben találnak (Gal 6,1). A bűnös tagokkal való foglalkozás olykor szelíd helyreállítást jelent. Máskor viszont szükséges lehet a közösségből való tényleges kizárás (1Kor 5,13).
„Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.” (Ef 1,22–23)
„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Kor 12,27)
„A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!” (1Kor 5,13)
A Szentlélek temploma
A templom mint teológiai fogalom az a hely, ahol Istennel személyesen lehet találkozni. Ez az Ószövetségben a jeruzsálemi templom volt, de az Újszövetségben a Szentlélek kitöltetése után már a keresztyének élete lett (1Kor 6,19–20). A Szentlélek szentté és tisztává teszi az egyházat. A kép megmutatja, hogy az egyház belső lényege az Isten közvetlen jelenlétében való élet. Az egyházat kezdettől fogva – egészen Ádámtól – a Szentlélek népesíti be (1Kor 12,13), aki mind közösségileg (1Kor 3,16–17), mind pedig egyénileg (1Kor 6,19) jelen van. Az egyház léte, fennmaradása és növekedése elsősorban nem a keresztyének erőfeszítéseinek, hanem a Szentlélek munkájának következménye (Jn 16,8). A Lélek, mivel egy, egységet teremt a testben, vagyis az egyházban. Az egység nem egyformaság, hanem közös cél és cselekvés (ApCsel 4,32). A keresztyénekben lakó Lélek Jézus jelenlétének „eszköze” (Róm 8,9–10). Ehhez szükséges, hogy folyamatosan az emlékezetünkbe idézze az Úr tanítását (Jn 14,26), ami által elvezet bennünket a teljes igazságra (Jn 16,13). A Szentlélek ajándékaival látja el az egyházat, amely magában foglalja az egyes egyházi tisztségekre való elhívást és a különleges képességeket (1Kor 2,11).
„Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” (1Kor 12,13)
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!