– Bogi néni, Bogi néni! – vágódott be Menyus a gyülekezeti terem ajtaján. – Nézd, mit hoztam neked!

– Áldás, békesség, Menyus! – simogatta meg a kisfiú kócos haját a lelkésznő. – Mutasd, mit hoztál?

– Hát, egy kagylót! De nem akármilyet ám! Hanem egy csodakagylót! Telis-tele volt vele a tengerpart!

– A tengerpart? – nézegette gyanakodva Bogi néni a kagylót. – Ezt a tengerparton szedted?

– Háááát… Öööö… – bizonytalanodott el egy pillanatra Menyus. – Nem a tengerparton! Dehogy! – vágta ki magát aztán. – A parton mindenki tud kagylót szedni! Még Tilda is!

– Tilda is ott volt veletek a nyaraláson?

– Igen! De nem Tilda a lényeg! Hanem hogy egy olyan gyönyörű tengerparton voltunk, hogy el sem tudod képzelni. Aranyból volt a homok, tiszta aranyból, és szerintem gyémántszemecskék is voltak benne, mert úgy csillogott a napfényben, hogy csak na! Aztán ezek a kagylók! Látod, milyen óriási? A parton csak ilyen picike kagylók voltak. Tudod, a sziklára rátapadva. De bent a vízben! Na, ott voltak ezek a jó nagyok. Persze be kellett úszni mélyen, de tudod, én már tavaly megtanultam úszni, úgyhogy semmi sem volt eljutni a nagy sziklazátonyig. Csak a cápák – sóhajtott nagyot Menyus.

– Cápák is voltak? – kerekedett el Bogi néni szeme.

– De még mennyien! Csapatban jöttek! De én leúsztam őket! Úgy lehagytam mindet, hogy csak na. A sziklazátonyt meg már nem merték megközelíteni, mert az aztán tényleg nagyon veszélyes hely. De én biztos voltam benne, hogy ott megtalálom ezt a csodakagylót! És úgy is lett! De képzeld, akkor meg jöttek a kalózok! Ők is a csodakagylót keresték! De nem találták, mert már nálam volt. És most elhoztam neked! Szép, ugye?

– Igen, nagyon – szólt Bogi néni –, csak abban nem vagyok biztos…

De nem tudta befejezni a mondatot, mert megérkezett Tilda is.

– Szia, Bogi néni! Nézd, mit hoztam neked – mutatta a markát, amely tele volt apró kagylókkal.

– Jaj, milyen szépek! – örvendezett a lelkésznő.

– Te is a tengerparton szedted őket?

– A tengerparton? – kérdezett vissza csodálkozva Tilda. – Nem. Siófokon, a Balatonnál. Tele volt velük a part, mert ott élnek a part menti köveken. De ez csak a házuk, azokat gyűjtögettem. Ebben már nem volt állat. Mert te tudtad, hogy a kagyló állat? – kérdezte Tilda, ám a választ meg sem várta, már folytatta is. – És voltak ott hatalmas, nagy kagylók, jó mélyen, bent a vízben. De azokat nem szabad bántani, mert védettek. Ezt az apukám mondta, mert volt ott néhány nagyfiú, akik kihalászták a tavi kagylókat, pedig nem lett volna szabad. De Menyus talált a parton ilyen nagy kagylóhéjat, és azt mondta, hogy elhozza neked ajándékba.

–Igaz, Menyus?

– Igaz – válaszolta Menyus halkan.

– Csak az nem igaz teljesen, amit meséltél – szólt a lelkésznő.

– Hát, nem… Nem teljesen – vallotta be Menyus. – És akkor most haragszol rám, Bogi néni? – kérdezte könnyes szemmel a kisfiú.

– Dehogy haragszom – nevetett Bogi néni. – Nem akartál te rosszat, csak egy kicsit összekeverted a valóságot meg amit elképzeltél. De igaz, ami igaz, eléggé meglepődtem azon, amiket meséltél. Annak viszont nagyon örültem, hogy kiderült az igazság. Mert tudjátok, a szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal (1Kor 13,6). Úgyhogy nagyon örülök, hogy kiderült. És annak még inkább, hogy jól telt a nyaralásotok!