Már-már zavaróan közel állnak egymáshoz a házak Gyömrő új építésű városrészében – 2020 óta él ott a Biró család: Zsuzsi, Tamás és a kis Dávid. Amikor megérkezünk, Tamás frissítővel kínál, leülünk beszélgetni az ebédlőasztalhoz. A hároméves Dávid először megszeppen, de ez gyorsan tovaszáll, három-négy perc után már izgatottan mutatja játé kautóit, legóból épített alkotásait. Tipikus magyar családnak is nevezhetnénk az övéket, valamiben mégis egyedülállók, ez pedig megismerkedésük története: mindketten részt vettek a 2013-ban, Mezőtúron tartott református fesztiválon, a Csillagponton (a fiataloknak csak CSP), ahol végül egymásra találtak.

ISTEN ÚTJAI

Tamás siklósi születésű, fiatalkora óta érdeklődik a számítástechnika iránt, így informatikatanárként diplomázott, de nem állt sokat a katedrán, helyette 2007-ben informatikával, programozással foglalkozó vállalkozást indított. Ha nem tette volna, valószínűleg nem lett volna ott a 2013-as Csillagpont sajtótájékoztatóján sem, ahová az egyik ismerőse hívta el őt.

– Akkor már nagyon kerestem azt a pontot, amely kitörést jelenthetne a vállalkozásomnak. A sajtótájékoztató végén megérdeklődtem a fesztivál főszervezőjétől, lesz-e élő közvetítés a Csillagpontról. Azt mondta, azért nem, mert a költségvetés nem teszi lehetővé. Visszakérdeztem, hogy mekkora összeget tudnának rászánni. Valóban alacsony számot mondott, de én úgy döntöttem, felajánlom, hogy akár ennyiért is hajlandó vagyok elvállalni – eleveníti fel Tamás a Dürer Kertben történteket. – Katolikusként is fontosnak tartottam, hogy a CSP által képviselt értékrend minél több emberhez eljuthasson. Ez számomra misszió volt, belső küldetés, amelyet annyira komolyan gondoltam, hogy utána tíz éven keresztül változatlan díjazás mellett feladatom lett a fesztivál közvetítése.

Dávid közben már szinte az összes autóját megmutatta, most a matricák és a matricás album kerül elő, édesanyja közben néha csendre inti. – 2011-ben láttam a tévében az akkori Csillagpont záró istentiszteletének közvetítését. Szakadt az eső, mégis olyan békés és hívogató volt, hogy elhatároztam, a következőn én is szeretnék ott lenni – mondja Zsuzsi, aki családjával 1990-ben költözött Magyarországra Erdélyből. Martonvásáron telepedtek le, onnan járt fel később nap mint nap a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnáziumba. Veszprémben angoltanárként és bölcsészként diplomázott, majd fővárosi multicégeknek dolgozott, nyelvtudását kamatoztatva. Zsuzsi belső indíttatásból azt is elhatározta, hogy önkéntesként szeretne részt venni a 2013-as Csillagponton. – Akkor még a gyúrói református gyülekezetbe jártunk, ahol a lelkész említette ezt a lehetőséget. Elfogadták a jelentkezésemet, saját kérésemre a regisztrációra kerültem, mert úgy gondoltam, itt tudok a legtöbb emberrel találkozni. Bevallom, volt olyan vágyam, hogy szeretném megtalálni a páromat a fesztiválon.

KERESZTYÉN ÉRTÉKREND

Miért pont a Csillagponton? – adódik a kérdés. – Mert úgy véltem, ott nagyobb eséllyel találok hívő párt – hangzik a válasz. Zsuzsi korábbi kapcsolatában nehézségként élte meg, hogy a fiú nem volt hívő, nem tudtak együtt templomba járni. – Pedig én erre vágytam – vallja meg. A felekezeti hovatartozás nem volt elsődleges, csak az, hogy hívő, keresztyén értékrendet valló és azt követő társa legyen.

– Református vagyok, de nem az volt számomra a legfontosabb, hogy a párom is az legyen. Először Tomiban találtam meg, amit kerestem, ezért is lett ő a férjem – mondja mosolyogva. Tamás számára sem volt fontos a felekezeti hovatartozás a párválasztásban, csak az irányvonal. – Sokat számít, hogy hasonló az előképzettségünk, gondolataink, ezek segítenek a közös hang megtalálásában – mondja a katolikus férfi. Felidézi korábbi kapcsolatait, amelyek sokszor a vallási egyet nem értésen siklottak ki. – Próbáltam kísérletezni azzal, hogy közelebb hozom az épp aktuális, nem hívő páromat a valláshoz, de nem sok sikerrel, egy kapcsolatomnak a végét is ez okozta. Példaként elmondja: az egyik barátnője megkérdezte, miért jár vasárnaponként templomba, később pedig azt is szóvá tette, hogy esténként nem megy el sörözni a barátaival. – Nem volt azonos az értékrendünk – summázza.

ELSŐ PILLANTÁS, ELSŐ RANDEVÚ

Mialatt Dávid végez a matricázással, hogy aztán a nappaliban álló kis játékkonyhában kávét és fagyit készítsen számunkra, addig szülei felelevenítik az első találkozásukat. – Én láttam meg előbb Zsuzsit, mert a legszimpatikusabb személyt kerestem, akinél regisztrálhatok. Ez még a CSP kezdete előtti napon volt, mert a résztvevők érkezése előtt ki kellett építeni a közvetítéshez szükséges rendszert – mondja Tamás.

– Nagyon emlékszem az első pillantásra – idézi fel a tíz évvel ezelőtti napot Zsuzsi. – Őszintén bevallom, hogy nem volt szerelem első látásra, bár már akkor is tetszett Tomi. Megismerkedésünk viszont szép ívet járt be, ezért is éreztem különlegesebbnek, mint a korábbi kapcsolataimat. Ahogy közelebb kerültünk egymáshoz, egyre jobban beleláttunk a másikba, egymás gondolataiba és abba, mennyire tudunk majd közös jövőt felépíteni. Tamás arra emlékszik még, hogy a fesztivál ideje alatt Zsuzsi többször segített neki megoldani egy-két frissen felmerülő problémát.

– Bátornak tartom magam, ezek nélkül a megoldandó problémák nélkül is visszamentem volna hozzá, de az Úr így intézte – mondja, miközben találkozik a pillantásuk. Tamás végig dolgozott a fesztiválon, míg Zsuzsinak az önkéntes munkája mellett jutott ideje arra, hogy részt vegyen a Csillagpont alkalmain, koncertjein. Így is akadt azért egy este, amikor közös programot szerveztek. – Az első randevúnk is a Csillagponton történt. Volt egy úgynevezett néma ösvény, amely egy sátorban végződött, és sokkal többet adott nekünk, mintha a méltán népszerű programon, a rapid randin találkoztunk volna. Ez ugyanis fizikai interakciókra kényszerített bennünket, közösen és némán kellett megoldani feladatokat, sok impulzust adott.

KACSKARINGÓ

A következő Csillagpontra már jegyespárként érkezhettek volna, ám Zsuzsi nem tudott szabadságot kivenni, Tamás egyedül vett részt rajta. – Két év elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy kiderüljön, több van a kapcsolatunkban – mondja Tamás. – 2019-ben Debrecenben újra tudtam önkéntes munkát vállalni a fesztiválon, addigra összeházasodtunk, Dávid pedig már a pocakomban volt – teszi hozzá Zsuzsi. A pár két hónapnyi ismeretség után összeköltözött Tamás budapesti bérleményében, de az út Gyömrőre igen kacskaringósra sikeredett. – Attól kezdve, hogy a saját, közös utunkat jártuk, azt kerestük, hol szeretnénk, illetve hol tudnánk élni – vezeti fel Tamás az otthonkeresés történetét. Több budapesti év után a pár Martonvásáron kötött ki, hogy aztán Budaörsön is lakjanak, majd onnan is el kellett költözniük.

– Nekem nagy vágyam volt Balatonfüred, amiben Zsuzsi is partnernek bizonyult. Szándékosan ősszel költöztünk le Füredre, nem a legjobb ingatlant sikerült megszereznünk, és egy hosszabb időszak elég volt arra, hogy rájöjjünk: bár nagyon szeretjük a várost, az elképzelésünk a munka miatt nem életképes – ismeri el Tamás. Innen Debrecenbe költöztek, mert Tamás vállalkozása egyre több megrendelést kapott, köztük egy nagyobb megbízást a várostól, és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Zsuzsi ekkor már a családi vállalkozásban dolgozott. Onnan kötöttek ki Gyömrőn.

– Olyan környezetet kerestünk, amely viszonylag szép. Mégis éreztem, hogy nem ez lesz a végső lakhelyünk – mondja a családfő. – Már meg is van az új! – újságolja. – Nagy telek, rajta egy hatalmas diófával, amelynek ágai úgy nyúlnak le a földig, hogy be lehet közéjük sétálni, egy kis zárt természeti csodát alkotnak. Beleszerettünk. Költözésük okaként megemlítik a szomszéd házak túlzott közelségét és a kert apró méretét is, de közrejátszott az is, hogy jelenlegi házukban sincs már elég hely arra, amire szeretnék. — Fontos szempont volt, hogy a nagy családi eseményeket nálunk is meg tudjuk tartani, mondjuk egy karácsony estét vagy egy húsvéti ebédet. Nem vágyom arra, hogy minden ilyen alkalommal nálunk jöjjön össze a rokonság, de szeretnénk kivenni belőle a részünket, levéve a terhet ezzel a szüleink válláról.