Az első pünkösdkor hangzott ez el Péter apostol szájából. A Szentlélek kitöltése megváltoztatta a félős tanítványokat, akik felbátorodtak és hirdetni kezdték az Úr nagyságos dolgait.

Az ünnepre többfelől érkezett zarándokok mind a maguk nyelvén hallották őket, ezért volt szükség a magyarázatra: „Ekkor előállt Péter a tizeneggyel [...], és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok [...], hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra...” Akik Istenre figyelve élnek, azok mindig furcsák a világ szemében. Az első nagy üldözés idején sokan lettek mártírok, mert nem tagadták meg Krisztust. A gyászévtized idején perbe fogott prédikátorok megmenthették volna magukat, ha lemondanak a lelkészi szolgálatról, de kitartottak. Végül is negyvenet gályarabságra ítéltek. A kortársak közül ezt sokan felesleges nyakasságnak ítélték, mégis sokaknak erőt adott. A XVIII. és XIX. század volt a külmisszió nagy korszaka.

A misszionáriusok Krisztus evangéliumát hirdették Afrikában, Ázsiában, olyan helyeken, amelyekről még térkép sem volt. Molnár Mária is így ment ki Manus szigetére. Ezen a nyáron is voltak, akik a saját házukban tartottak gyermekheteket, hogy Isten szeretetét hirdessék, másutt lehettek táborok. Ezekben számos önkéntes szolgált nyári szabadságát feláldozva, közöttük több külföldi Skóciából, Hollandiából, Amerikából, de jöttek a volt missziói területekről, például Dél-Koreából is. A hitetlen ember erre mond valami gúnyos dolgot bölcsességként, de mi tudjuk, hogy „a világ bölcsessége bolondság Istennél” (1Kor 3,18). De fordítva is igaz, a Krisztus igazsága bolondság a világnak. Álljunk azok mellé imában is, akik vállalják, hogy bolondok Krisztusért!