Kiért van az iskolalelkész: a diákért, a tanárért vagy a szülőért?

Az egyházi alma mater többlete a krisztusi lelkület, amelyet az iskolalelkész képvisel a pedagógusok, a többi alkalmazott, a tanulók és családjaik előtt. A keresztyén szellemiséget beviszi az értekezletekre, megbeszélésekre, tantermekbe, programokba. Mivel református tanintézményeink nagy része gyülekezeti fenntartású, az egyházközséget is képviseli.

Mivel foglalkozik az iskolalelkész?

A tanévnek nemcsak oktatási, hanem hitéleti szempontból is megvan a maga menete. Az iskolalelkész szervezi meg az áhítatok, bibliaórák mellett az ünnepekhez kapcsolódó programokat, témaheteket is. Rendszeresen lelkigondoz. Az iskola hitéletét érintő megbeszéléseken képviseli mind a fenntartót, mind a krisztusi normát, értékrendet. Jelen van, kapcsolatot teremt a diákokkal.

Én a gimnáziumban rendszeresen odalépek a folyosón a növendékekhez megkérdezni, milyen órájuk jön, milyen volt a napjuk. Mivel az iskolánkba járók nem feltétlenül tartoznak otthon gyülekezetbe, olyan látogatásokat is szervezek, amelyek során megismerhetik a saját egyházközségüket. Sokrétű szervezői, vezetői, valamint klasszikus lelkészi feladatokat igényel a szolgálat.

Mindeközben milyen nehézségekkel szembesülnek?

Talán az a legnehezebb, hogy az iskola nem gyülekezet, hanem munkahely, ahova a pedagógusok dolgozni, pénzt keresni jönnek, és ahova a szülők többnyire azért küldik a gyerekeiket, hogy színvonalas, igényes oktatásban részesüljenek. Református iskolalelkészként úgy kell áhítatot tartanunk, missziót végeznünk, hogy jelen van a nem hívő, a kereső, az elutasító és az élő hitű diák is. Bár hivatalosan egyházi közeg, az emberek nem önként vesznek részt az alkalmakon, például a napindító áhítaton meg kell jelenni.

A szabályok ellenállást szítanak. Hogyan lehetne parancsra hinni Istenben vagy örülni az áhítatnak?

Nem kötelező hinni Istenben, az az Úr ajándéka. Csupán nyitottságot kérünk a diákoktól és tanároktól, amikor megkínáljuk őket a lelki programokkal, megismertetjük őket Istennel és a keresztyén értékrenddel. Lehet, hogy az itt töltött négy-hat-nyolc tanévben nem fog hitre jutni, de nem lehetek akadálya a Krisztushoz fordulásának azzal, hogy hallgatok.

Hogyan teszik a komoly bibliai tartalmat fogyaszthatóbbá, érthetővé?

Áhítatainkon a hetedikes és tizenkettedikes növendékek is jelen vannak, széles a spektrum, de a szolgálattevők is sokfélék, vannak diákok, lelkészek, katolikus papok is köztük. Az igei üzenet átadására csupán hat-hét percük jut, képekkel, párbeszédes formában vagy megmozgatással mégis sikerül érthetővé tenniük a tanulóknak a komoly tartalmakat. Ha figyelünk a hozzánk járó korosztály küzdelmeire, nehézségeire, és törekszünk arra, hogy megéljék, itt róluk van szó, akkor az üzenet eljut hozzájuk, rácsodálkoznak. Térjünk vissza a kihívásokra!

Mivel küzdenek még?

Az iskolalelkész nem berepülőpilóta, ha csak időnként jár be az intézménybe, nem tudja képviselni a krisztusi lelkületet. Ahhoz hat-nyolc órát is jelen kell lennie, és itt a jelenléten van a hangsúly, hiszen egy ekkora intézményben mindig történik valami, például valamilyen tragédia akár a diák, akár a kolléga életében: haláleset, betegség. Ha csak a heti hittanóráimat járok be megtartani, akkor biztosan nem vagyok a tanulók, a tantestület mellett, amikor mindenkit sokkol a hír, és nem tudok velük beszélgetni. A gyülekezeti lelkész családot látogat, vasárnapi istentiszteletet tart, az iskolalelkész pedig a diákok és tanárok között éli a hétköznapokat – nem könnyű feladat. Vannak nehéz napjaink, lehetnek problémáink, mégis, amikor belépünk az ajtón, azonnal megkezdjük a szolgálatot. Az iskolában a tanárok tanítanak, a diákok órán ülnek.

Mikor szolgál az iskolalelkész?

A szünetekben, óra alatt a tanáriban, ahol mindig vannak kollégák. Nem egyszer kérem ki a lelkigondozást igénylő növendéket testnevelés- vagy osztályfőnöki óráról. Szolgálatunkat kötött munkarendben végezzük, négy óra után már senki sincs az iskolában, ezt az időszakot lehet kihasználni. A böjti, adventi hetekben a szünetekben, a folyosón szerveztünk hitéleti akciót. A szeretetnyelvekről szóló heteinken a mindennapi reggeli áhítatokon egy-egy szeretetnyelv bibliai megközelítésével foglalkoztunk. A szünetekben pedig prezentáltuk, hol viccesebb, hol komolyabb formában. A középiskolás korosztály szeret ölelkezni, ezért a testi érintés napjára „ingyen ölelés” feliratos pólót készítettünk néhány diáknak, akik lelkesen vállalták, hogy végigjárják az épületet a szünetekben, és akit csak érnek, megölelnek. A minőségi idő napján be voltak osztva tanárok a szünetekben, akiknek feltehettek néhány személyesebb kérdést, például: melyik a kedvenc focicsapata, milyen zenét szokott hallgatni. Karácsonyra készülve az iskola dicsőítőcsapata szünetekben keresztyén énekeket játszott. Nagyszerű élmény volt, ahogy fokozatosan megteltek a folyosók, majd visszhangoztak az Istent dicsőítő ifjúsági énekek.

Hogyan jelentkezik egy diák lelkigondozói beszélgetésre?

Reggeli áhítatainkon felajánljuk ennek a lehetőségét, a kifejezést mindig magyarázni kell, mivel nem értik a tanulók. Gyakori, hogy maguk jönnek és kérnek időpontot lelkigondozásra. De reggelente, az áhítatok előtt mintegy razziázni is szoktam, azaz odalépek a korábbi busszal érkező növendékekhez beszélgetni, főként azokhoz, akiket nem tanítok. Némelyek alig várják, hogy elmondhassák, mi van velük. Máskor a folyosón futok bele olyan szituációba, amelyből ott helyben alakul ki lelkigondozói beszélgetés. Előkészítési fázisban van az iskolalelkész-törvény.

Miért van erre szükség?

Még nem létezik az iskolalelkész mint jogi fogalom az egyházunkban. Intézményi lelkészek vagyunk, ez tágabb viszony, az iskolalelkészi szolgálatnak így még nincs törvényi háttere. Az országban sokféleképpen szervezik az egyházi iskolák lelkiségét. Intézményi lelkész híján gyakran elhivatott vallástanárok és hitoktatók vállalják magukra a feladatot, néhol a fenntartó gyülekezet. A Dunántúlon csupán két iskolalelkészről tudok, az egyik én vagyok. A jogi háttér a szolgálattevőnek biztonságot, tevékenységének körülhatároltságot ad majd. Ma még úgy végezzük a szolgálatot, hogy a legtöbb esetben magunknak kell végiggondolnunk, milyen tevékenységet takar.

Milyen a szakmai párbeszéd a szolgálatot végzők között?

Az utóbbi években próbáltuk összegyűjteni az iskolalelkészeket és mindazokat, akik a hitéletet szervezik az oktatásban. A Református Pedagógiai Intézet tavaly őszi konferenciája találkozási lehetőség volt a számunkra, programjából mi is tanulhattunk. Az Ifjúságépítők Alapítvány tavaszi vezetőképzése külön blokkot szánt az iskolalelkészeknek. A mindennapi szolgálatunkban felvetődő dilemmákkal foglalkoztunk. Ez azért is kulcsfontosságú, mivel a családi történéseket, a világ trendjeit a diákokon keresztül magunk is megtapasztaljuk: a lelki betegségeket, mentális problémákat, függőségeket, a közösségi oldalak káros következményeit, az LMBTQ szelét. A növendékek kérdeznek, mi is látjuk őket árulkodó helyzetekben, a tantestület, az osztályfőnökök is érzékelik a problémákat. Meg kell fogalmaznunk ezekre a keresztyén válaszainkat, és nem biztos, hogy egyedül képesek vagyunk rá.