– Na, Menyus, milyen a suliban? – kérdezte Bogi néni, amikor a vasárnapi gyerek-istentisztelet után a kisfiú segített neki elpakolni.

– Jaj, nagyon jó! – lelkesedett Menyus. – Annyit, de annyit játszunk! Én nem is gondoltam, hogy ilyen vicces lesz az iskola! Képzeld el, tegnap Viola néni ilyen nagy bohócfejeket rajzolt az aszfaltra. Azon kellett ügyesen végigsétálni, aztán meg végigugrálni. Még négykézláb is másztunk! Utána meg kaptunk krétát, és nekünk kellett bohócfejeket rajzolni. Aztán jött a csomagolópapír, arra is bohócot kellett volna rajzolni, de én meguntam már egy kicsit a sok bohóckodást. Erre mondta Viola néni, hogy nem baj, rajzolhatok napocskát is. Úgyhogy én napocskát rajzoltam, aztán meg autókerekeket, mert az is karika, és most a karikarajzolást tanultuk, hogy majd szépen menjen az o betű.

– És szépen fog menni? – Ó, nagyóón! – kerekítette a száját Menyus, ahogy az iskolában tanulta. – Ez hosszú ó volt. Hallottad? És képzeld, van rövid is! Amikor csak azt mondom, hogy o. Na, ez a rövid o. Majd megtanuljuk írni is, füzetbe, mint a nagyok. Alig várom már! Mert van ám egy csomó füzetem, és én azt mind-mind tele akarom írni!

– Az szuper lesz. És nagyon örülök, hogy ilyen jól érzed magad a suliban – simogatta meg Menyus kobakját Bogi néni.

– Mert azt hittem, hogy valami baj van. Olyan szomorkásnak tűntél a gyerek-istentiszteleten.

– Mert az is voltam – vallotta be Menyus. – De miért? Valami baj van?

– Nem… Nincs… Csak tudod… Jó ez az iskola. Tényleg jó. Meg vannak már új barátaim is. Legalább három. Matyi, Réka meg Hanna. Vagy Anna. Nem tudom biztosan, mert ikrek, és nagyon hasonlítanak egymásra. Nagyon jókat játszunk együtt! Van az iskolában egy mászóka, az lett a várunk, mert Matyiék valami várban voltak a nyáron, és most mi védjük a várat Rékával meg Hannával. Vagy Annával.

– De jó, hogy ilyen gyorsan összebarátkoztál a többiekkel. – Igen! Nagyon jó! Mégis… – hajtotta le a fejét a kisfiú.

– Valahogy hiányoznak a régi barátaim. Abban reménykedtem, hátha Ákos itt lesz. Vagy Reni. Mert ők néha el szoktak jönni ide, a gyülekezetbe, tudod. De még Rolinak is örültem volna, ha találkozunk. Pedig vele nem jöttem ki valami jól. Mégis hiányzik… Érted te ezt, Bogi néni? Az oviban olyan sokat veszekedtünk. Most meg hiányoznak.

– Értem – bólintott komolyan a lelkésznő. – Mert hiába veszekedtetek, mégis barátok voltatok. Szerettétek egymást. És a szeretet soha el nem múlik (1Kor 13,8). Lehet, hogy most nem egy iskolába jártok, de ha újra találkoznátok, biztosan ugyanolyan jót játszanátok, mint régen.

– Igen – sóhajtott nagyot Menyus. – Ákossal várat építenénk, Renivel elővennénk a Happokat, Rolival meg biztosan futóversenyeznénk. És hagynám győzni, hogy ne veszekedjen velem. – De ennek valójában nincs semmi akadálya.

– Minek? – A közös játéknak. Ákost, Renit, Rolit nyugodtan áthívhatod játszani, ha a szüleitek megengedik. Bármikor játszhattok együtt ugyanúgy, mint amikor ovisok voltatok. Mert a barátság nem attól függ, ki hova jár iskolába. – Hanem attól, hogy szeretjük-e egymást – bólintott Menyus.

– Értem, Bogi néni.