... csalódás az, mikor magunkban csalódunk. Nem vagyok jobb másoknál – ahogyan Illés próféta történetében olvassuk: „nem vagyok jobb elődeimnél!” (1Kir 19,4). Én sem vagyok jobb? Pedig a felmenőink életét megismerve, mérlegelve úgy véljük, azt hisszük, hogy mi majd jobban végezzük a feladatainkat, szebb, igazabb családi életet élünk.

Az ifjúi hevületben még érthető, hogy így gondolkozunk, de ahogy telnek az évek, rá kell jönnünk, hogy mi sem vagyunk jobbak. Csak technikai eszközeink fejlődnek nagy gyorsasággal, mi magunk azonban hasonló hibákat követünk el, mint amilyeneket az előttünk járó generációkban kifogásolunk. Illés próféta félelmében és fájdalmában a halált kéri Istentől. Szégyenében is.

Ha magunkban, az önmagunkba vetett hitünkben és bizalmunkban rendülünk meg, az teljesen összetör, elcsüggeszt. Ki oldoz ki a kínos élményből? Ki kér bocsánatot és kitől, ha valamit jóvátehetetlenül elrontottunk, tönkrement egy kapcsolat miattunk? Csak magunkat vádolhatjuk, és ez lehúz, elkeseredésbe fullaszt. Mentegetőznénk, szeretnénk kimagyarázni a dolgot, de nem lehet.

Hibáztatnánk a körülményeket és másokat, az embereket. De ha őszinték vagyunk, nem csapjuk be magunkat, hanem szembenézünk a tükörrel, a valósággal, akkor be kell ismernünk, hogy nem lehet másra fogni. Így nem is menekülhetünk, nincs hova. Inkább el kell fogadnunk, hogy nem voltunk olyan ügyesek, okosak, szelídek és bölcsek vagy szentek, amilyennek magunkat elképzeltük. Nem vagyok jobb az elődeimnél, talán inkább rosszabb is? Elestem, vagy visszaestem régi bűnökbe.

Nehéz elfogadni lényünk sötét oldalát, ösztöneit és tévedéseit. Mit tegyünk a csalódással? Nem szabad az érzéseinkre hagyatkozva, a mélypont sötét óráiban döntést hozni! Ez fontos. Továbbgyűrűzik az örvény, ha hagyjuk a gonoszt győzni, és tápláljuk a kétségbeesést, hogy nincs tovább, nincs több esély, kiestünk a kegyelemből. Ne engedjük, hogy a csalódás reménytelenségbe és kétségbeesésbe kergessen! Idézzük föl a próféta történetének megoldását: „Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé!” (11).

Isten ezt Illésnek mondta, de magunkra vehetjük mint személyes meghívást és biztatást. Isten jelenlétével gyógyítja sebzett szolgáját. Isten Lelke Jézus ígérete alapján megvéd önmagunk ellen is és megvigasztal. Amikor vádol a saját szívünk, ő kegyelemmel erősíti meg. Esendők vagyunk, de Isten képmását hordozzuk. Ez méltóság. Hívő szakember segítségét is kérjük ahhoz, hogy megtanuljuk helyesen értékelni magunkat és elviselni a csalódásokat.