Milyen személyes indíttatásból választotta a pedagóguspályát és a magyartanári hivatást?

A Csokonai-gimnázium harmadikos diákjaként a magyartanárnőm – egy műtét utáni betegsége idején – megbízott, „tanítsam meg” Juhász Gyula költészetét az osztálynak. Megdöbbenésemet lázas készülés követte. Megdicsérte az óravázlataimat, bizalma, biztatása szárnyakat adott. El sem akartam hinni, hogy az osztálytársaim csendben hallgatták a magyarázataimat. Magával ragadott a tanítás varázsa. Akkor dőlt el a pályaválasztásom. A pártállami időkben kezdte a tanítást.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget a katedrán helytállni kívánó, hívő fiatal pedagógusnak?

A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban kezdtem a pályámat (még egyetemistaként mint óraadó). Az igazgatóm teljes bizalommal hagyott dolgozni. Önképzőkört szervezhettem. A tagozatos iskola tehetséges diákjai között töltött öt év meghatározó volt. Máig tartjuk a kapcsolatot. Házasságkötésünk miatt utána Budapesten kellett állást szereznem.

Egy VIII. kerületi ruhaipari szakmunkásképző és szakközépiskola tantestületébe kerültem, amely többségében régi mozgalmi emberekből állt. „Ideológiai fejletlenségemen” osztályharcos buzgalommal próbálkoztak javítani. Szelíd ellenállással igyekeztem kitérni az átnevelési kísérletek elől… Hogy megússzam a november 7-i meg az április 4-i iskolai ünnepségek – politikai elvárásoknak megfelelő! – rendezését, előremenekülésként felajánlottam a Bartók- és a Kodály-centenáriumi műsorok összeállítását, betanítását. A többséget meglepték, de megérintették e műsorok. És bajom sem lett belőle… A lelki-szellemi otthontalanság után nívósabb munkára vágyva örömmel fogadtam el a hívást a Móricz-gimnáziumba, amely a régi Baár– Madas gyönyörű épületében működött. A ’80-as években az iskola vezetősége ugyan még tartotta a vonalat, de már nagyobb teret engedtek a sokféleségnek világnézetileg, módszertanilag. Átlépve a hivatalos tantervet, hosszan tanítottam például bibliaismeretet, a reformáció irodalmát. Azt is megengedték, hogy megemlékezést szervezzek az addig agyonhallgatott, hívő erdélyi költő-igazgató, Áprily Lajos tiszteletére a 100. évfordulón.

Pályája meghatározó korszaka a Baár– Madashoz kötődik: annak újraindulásától, 1990-től tanított a hajdan Áprily igazgatta intézményben. Később úgy nyilatkozott erről: „igazi hazaérkezés és ajándék” volt, hogy elnyerhette az iskola magyartanári állását.

Amikor 1990-ben a református egyház visszakapta a Baár–Madast, lehetőségem nyílt a szolgálatra. Ez valóban otthonra találás volt. Az ott töltött tizenhat év lett tanári pályám legszebb korszaka. Munkatársaimmal, diákjaimmal gyakran megtapasztalhattuk ünnepségek, istentiszteletek, érettségik és küzdelmes hétköznapok során: mindnyájan az „Úrnak szolgái” vagyunk. Sok évvel aktív pályám lezárulása után hálával mondhatom: Isten egyengette az utamat, hogy „meg ne üssem lábamat a kőbe”. Életem minden fordulópontján ő állított mellém őrzőangyalokat.

A Református Pedagógiai Intézet országos szaktanácsadójaként szerzett ta pasztalatai mennyiben erősítették meg azt a meggyőződését, hogy a magyartanítás stratégiai fontosságú?

E szolgálatom folyamán rengeteget tanultam, tapasztaltam. Kiváló, elhivatott, hittel dolgozó igazgatókkal, kollégákkal találkoztam az ország református gimnáziumaiban. Azonos meggyőződést képviseltünk a magyartanítás felelősségéről a református nevelésben: a legkomplexebb személyiségformáló tantárgy ez, intellektuális, érzelmi, spirituális, erkölcsi, esztétikai, nyelvi, társas kapcsolati, értékorientációs dimenziókkal. Missziós feladat a keresztyén kultúra értékeinek átadása a globalizált, fogyasztást abszolutizáló, erkölcsi relativizmusban vergődő, a teremtés rendjével szembehelyezkedő, az abnormitások kultuszát erőltető, a médiaipar mérgező tudatmanipulációjának kiszolgáltatott világban. A magyartanításnak vissza kell adnia a szavak hitelét, az erények eredeti tartalmát életünk egyetlen zsinórmértéke, a Biblia alapján.

Megítélése szerint melyek a fő meritumai a jó pedagógusnak?

A régi latin mondással ellentétben – „akit az istenek gyűlölnek, pedagógussá teszik” – azt vallom, hogy akit Isten szeret, jó pedagógussá teszi. Gyerekkori tanáraim, professzoraim, legendás hírű kiváló pályatársaim példái alapján tudok válaszolni. A lényeg a gyerekek szeretete: a bölcs, felelős, követelményeket támasztó szeretet, amelyben benne van az empátia, a megértés is, hiszen tanítványok és tanárok egyaránt Isten gyermekei vagyunk, megbocsátásra szoruló, esendő emberek. A szaktudás, a tantárgy szenvedélyes szeretete, az ismeretek átadásának kiapadhatatlan vágya, a magas színvonalú felkészültség szintén elengedhetetlen. Amint a helyes szerepértelmezés is, amellyel a tanár kijelöli a határokat, mintát ad beszédstílusával, munkamoráljával, megjelenésével. A jó pedagógus homo christianus. Gyökössy Endre szavaival: „Rendelkezésedre állok, Istenem. Rendelkezésedre állok, embertársam.”

Németh Lászlóval kérdezve: „Mit tehet egy magyartanár?”

Az óra „üvegharangja” alatt megtaníthatja a diákjait választékosan beszélni, differenciáltan gondolkodni, önálló véleményt alkotni. Megszerettetheti az olvasást, fejlesztheti az értelmezés készségét. Elültetheti a művelődés igényét. Megtaníthatja, mit üzen ez az Illyés-sor: „Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, / köréd varázskör teremtődik.” Azaz beléptetheti a diákjait abba a szférába, amelyet a költő így határoz meg: „Haza a magasban.” Fogékony diákjait elvarázsolhatja. Sok múlhat rajta. Bár ma nehezebb a dolga, mint valaha!

Hosszú évek tapasztalata, hogy csökken az olvasó diákok száma. A csúcstechnikával összenőtt ifjúság körében van még esély elérni az elmélyülést irodalmi művekben?

Az olvasás megszerettetése a magyartanítás gyakorlati célja. Minden erőmmel ezt igyekeztem én is szolgálni. Mindenféle módszereket találtam ki, hogy a diákok tényleg elolvassák a tárgyalandó műveket. A másik vesszőparipám, a memoriter pedig a szókincs, a beszédkészség fejlesztésében és az emlékezőtehetség csiszolásában bizonyult mással nem pótolható eszköznek. Minden ismeretnél maradandóbbak a gyerekkorban, kamaszkorban megtanult versek. Nem tudom, ma milyen módszerekkel venném fel a küzdelmet az okoskütyüikkel összenőtt diákok tartós, elmélyült figyelméért, hosszabb könyvek elolvastatásáért, önálló gondolatokra épülő esszék megírásáért. Én még nyomtatott könyveket olvastam-olvasok, ma is kézírásos leveleket küldök. Tanítványaim is igazi könyveket forgattak. Huszonöt-harminc éve még nem voltak okostelefonok, nem az internetes oldalak adták a tájékozódás alapját. A házi dolgozatokat nem a mesterséges intelligencia segítségével lehetett megoldani. Jó, hogy lehet információkat szerezni az interneten, de személyiséget gazdagító műveltséget, érzelmi azonosulással elért katartikus élményeket semmiképp.

A tehetséggondozás a Baár–Madasban is nagy hagyományra tekint viszsza. Anikó nevéhez fűződik az Áprily Lajos-szavalóverseny országossá tétele. Szívügye volt a felkészítés a Kazinczy-versenyekre, tanulmányi versenyekre. Számos győztest nevelt.

E régi református iskolai hagyomány, a tehetséggondozás valóban az én tanári munkámnak is egyik legszebb, de legtöbb energiát, időt igénylő területe volt. Sok lemondást, önfegyelmet, nagy szellemi és erkölcsi erőfeszítést igényelt a gyerekektől is a tanulmányi versenyekre készülés. Tiszteltem mindazokat a tanítványaimat, akik mindennapi kötelességeiken túl vállalták e rengeteg munkát. Öröm volt látni belefeledkezésüket a tanulásba, gondolkodásuk szárnyalását, tapasztalni, hogyan vezet útjuk szorgalommal és tudásvággyal a tehetségükben rejlő sikerhez. Az ifjak életkori sajátosságaikból fakadóan szeretik magukat próbatételek elé állítani, szeretik az egészséges izgalmakkal járó küzdelmeket. Az ajándékba kapott tehetség és a tisztes jó munka révén születő eredménnyel az ember Istent dicsőíti. Arra is törekedtem, hogy a szavalóverseny pedig a megméretés mellett az iskolai élet szép élményeket nyújtó közösségi ünnepe legyen.

Az 1990-es évek legelején alapított diáklap, a Baárka szerkesztője volt 2003-ig. Mik voltak e periodika céljai?

E negyedévenként megjelenő lapot nem pusztán iskolai életünk aktuális tükrének szántam, hanem iskolatörténeti dokumentummá kívántuk tenni, hogy megörökítse az alma mater életének eredményeit, eseményeit. Ez a „bárka” az értékeket szándékozott menteni a világ szennyözöne ellenében. A sokféle mocsok áradatában a nemest, a jót, a hitet, a békességet, a tartalmas, alkotói munkát kívánta képviselni azzal a korszellemmel, médiatendenciával dacolva, amelyben „Szépség, tisztaság és igazság, / Lekacagott szavak” (Ady). Igazi közösségi alkotássá, a tehetséggondozás fórumává fejlődött a lap: a gyerekek művészi adottságainak gyümölcseit éppúgy igyekezett érlelgetni, mint teret engedni tudományos szárnypróbálgatásaiknak. Tudatosan törekedtem arra, hogy diákújságíróink elsajátítsák az értelmiségi lét lényegét, a reflexív viszonyulást a világ dolgaihoz, az elemző gondolkodást, az értékorientált szemléletet, a minőségelvet.