Sikerült kisgyermekként világítania a családjában?

Sokszor azt tapasztaljuk lelkészként, hogy a gyerekek által nem érjük el a családokat, de a saját történetem jó ellenpélda erre. Már kislányként fontossá vált Isten követése, a hitem, az Úr talán a lelkesedésemet is felhasználta arra, hogy az egész családom szolgáló gyülekezeti taggá legyen, a bátyám, az öcsém és a szüleim. Édesanyám felnőttként konfirmált. Az egyik legszebb élményem, ahogy gyerekként a padban ülve hallgathattam a bizonyságtételét. Amikor a gyerekek hazamenve mindent elfelejtenek, mivel a családjuk más értékeket képvisel, akkor a katekétáink is elkeserednek, értelmetlennek látják a munkájukat. Ilyenkor magamat hozom fel biztató példának. Hiszem, hogy a hittanosokon keresztül megszólíthatók a családok, de szükség van az állhatatos imádságunkra és az odaadásunkra.

Hogyan lehet a keresztség tananyagát érdekessé tenni a kicsiknek?

Ha azt szeretnénk, hogy az óvodások is átéljék a gyülekezeti közösség történéseit, érdemes kreatívnak lennünk. Hittanórára be szoktam vinni a palástomat, a keresztelői kancsót, hogy megtapogathassák, megszagolhassák.

A gyerekek nevet választanak a plüssmaciknak, amelyeket játékból megkeresztelünk, majd éneklünk. Együtt örülünk annak, hogy Isten családjába tartozunk. Jelképes dolog, viszont segít megérteni a templomban zajló eseményeket.

Miképpen válhatnak a hittanosok egyházunk részévé?

A hitoktatás az egyházközség feladata, a hittanóráknak a gyülekezeti életre kell nevelniük. Fontos, hogy iskoláink, óvodáink ne különüljenek el a református közösségeinktől. Katekétaként tegyünk célzott lépéseket azért, hogy gyülekezetünk tagjainak érezzék magukat a diákok!

De a lelkész tartja a hittanórát, nem a testvérek.

A lelkész feladata bevonni őket ebbe. A gyerekeknek élmény találkozni a főgondnok bácsival, a hittanosokért rendszeresen imádkozó Mari nénivel. Szervezhetünk közös programot a presbitériumnak a konfirmandusokkal, a generációk találkozásából csodás dolgok születnek. Az ovisok tarthatnak karácsonyi műsort az időseinknek, ez a két korosztály is jól érzi magát egymás társaságában. Egyszínű közösség az, ahol a hitoktatás csak a lelkipásztor feladata, ám ha a gyülekezet egészének fontossá válik a nevelés, akkor szívesen fognak bekapcsolódni a szolgálati lehetőségekbe.

Hogyan tehetjük az istentiszteletek helyszínét otthonossá a gyerekeknek?

Ha a tanévnyitó, a családi istentisztelet tartalma, ideje és zeneanyaga is alkalmazkodik a megszólított korosztály sajátosságaihoz. A szülőnek nincs annál kellemetlenebb, mint amiatt feszengeni, mikor vigye ki a templomból mocorgó gyerekét, vagy mikor fognak az idősebbek bosszús tekintettel hátrafordulni. Pedig a nyugdíjas korúak is kedvesek, nyitottak a fiatalokra, ha tudják, hogy nem lesznek minden vasárnap óvodás gyerekektől hangosak a falak. Viszont a kicsik zajjal és hanggal járnak, nyugodtan töltsük meg az ovis istentiszteletet speciális üzenettel, gyerekénekkel, lábdobogással, tapsolással, esetleg bábozással, a gyülekezet el fogja fogadni, mivel a következő vasárnapon már kimennek a prédikáció előtt gyermek-istentiszteletre. Lelkészként az a célom, hogy minden generáció jól érezze magát a templomban.

És lehet a templomban bújócskázni is?

Lehet, sőt legyen mindenkinek az otthona. Nagyon izgalmas denevért keresni a toronyban, vagy megnézni, beköltözött-e már a gyöngybagoly a kihelyezett ládába a bagolybarát templomban. A gyerekek szeretik ezeket a kalandokat, amelyek akkor válnak valóságossá a számukra, amikor releváns történettel fűszerezzük meg a játékot: elolvassuk a harangok feliratát, elmeséljük, az üvegablakon melyik presbiter bácsi apukájának a neve szerepel, az a faluban hol, melyik házban lakik. Ettől fogják sajátjuknak érezni Isten hajlékát.