Hatvanhét évesen eladta pesti lakását, és az Ormánságba költözött. Miért?

2017-ben sokan őrültnek tartottak ezért. De hát nekem a megtérésem is ötvenöt éves koromban következett be. Akkor éppen a budapesti fasori gyülekezetben szolgáltam. A szenvedélybeteg-mentő szolgálati ág vezetője voltam. Isten mindenkit függőségre teremt – tőle. Aki nem Istentől függ, az valami mástól fog. A segítőcsoport egyik lelkésze később az ormánsági szórványban lett lelkipásztor. Ő hívott oda. Csak ahogy láttuk, hogy az emberek kezdenek ébredni, értettem meg: ott a helyem, abban a nagy bajban lévő régióban. Siklóson telepedtem le, de kijárok az ormánsági aprófalvakba az evangéliummal.

Lépjünk vissza korábbi előzményekért!

Református családban nőttem föl, de igazi élő hitben csak az anyai nagymamám járt, ő nevelt fel. Apám másfél év után elhagyott minket. Édesanyám az ötvenes években leterhelt tanítónő volt a család egyetlen keresőjeként, és meg is fenyítették, amiért beíratott hittanra. Visszakozott.

Ám utólag megértettem, hogy a nagymamám keresztyén alapelvek szerint nevelt. Azért nem beszélt konkrétan a Bibliáról, mert az volt az elve, hogy a gyereket ne neveljük kétfelé, mert „meg fog buggyanni”. El merte hinni, hogy Isten mindenképp betereli az ő országába, akit akar. De én hosszú ideig nem a Szentírásban kerestem válaszokat arra, mi célból vagyunk a földön.

Ez tényleg izgatta?

Nagyon. A Közgázon a filozófia volt a kedvencem, mindent öszszeolvastam, de hiába. Szép karriert futottam be. Például a Magyar Tudományos Akadémián közgazdász kutatóként tanulmányaim jelentek meg, kiállításszervezőként sokat utazhattam Nyugatra, autóm volt, síeltem, lovagoltam... Mégis egyre boldogtalanabb voltam. Az élet értelmére nem leltem választ sem az ideológiákból, sem a szexuális forradalomból.

Párkapcsolati válságai nem voltak?

Hívő szemmel visszatekintve: minden férfin Jézus Krisztus tulajdonságait kértem számon, amelyeket ember nem tud megadni. Mindezek eredőjeként mélyen belecsúsztam az alkoholizmusba.

Gyorsan alakult ki?

A Sátán fifikásan dolgozik. Sodródtam, buliztam, és egyszer ráébredtem: hoppá, vastagon jelen van az életemben az alkohol. Negyvenkét évesen szembesültem azzal, hogy ha nem történik valami, hónapokon belül meghalok.

De hiszen egészségesnek tűnik…

Isten csodásan visszaépítette az egészségemet. Miközben ott voltam a kút legmélyén, meglátogatott a nagynéném, gyermekorvos, a pasaréti gyülekezet tagja. Ő juttatott be egy akkor induló gyógyító konferenciára Dömösre. Neki engedelmeskedtem, mert hiteles ember volt a szememben. Ott Jézus tökéletesen megszabadított az alkoholtól, majd helyreállította az életemet.

Akkor hogyhogy csak ötvenöt évesen tért meg?

Elfogadtam a szabadítást, de még nem voltam kíváncsi a Szabadítóra. Tizenhárom év múlva egyszer, minden különösebb ok nélkül, a pohárhoz nyúltam. Pár hét alatt majdnem ott tartottam, ahol azelőtt... Hónapok után felhívtam a dömösi intézmény vezetőjét, a jelenlegi püspök édesapját: – Zoli bácsi, újra iszom. – Tudtam, ha ekkora szabadítás után újra fölveszem a rabláncaimat, akkor az életem velejéig romlott. Isten újra megkegyelmezett, de az ének és az imádság most sem ment. Sírva panaszoltam el Margit néninek, Zoli bácsi feleségének. Rám nézett, és azt kérdezte: – Tőle kérted már? – és fölfelé mutatott. Ez a mondat törte át a falat. Kimentem a hegyoldalba, és sírva kértem Istent: –Uram, ha létezel, tégy valamit, hogy én ezt észrevegyem!

Másnap reggel a gondolatébresztőn Zoli bácsi megszólalt: – A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán hirdeti.

Fölugrottam: – Zoli bácsi, hozzám beszél az Isten! – Életemben először személyesen szólt hozzám.

A megtérés a mi reakciónk?

Amit megtérésnek nevezünk, válasz Isten felénk lehajló gesztusára. A szuverén Úr valamiért végigengedett az említett utakon, és csak később lépett felém. A sok rosszat jóra fordítja, felhasználja a szolgálataimban. Szenvedélybetegek, kalandkeresésbe ragadt fiatalok, elesett helyzetű cigányok között tudok szolgálni, használva az átélteket.