Hogyan változott a gondolkodás a férfiasságról?

Napjainkban egy több évszázada folyó törekvés káros következményeit érzékeljük. Gilbert Keith Chesterton brit filozófus, teológus, drámaíró már a múlt század elején figyelmeztetett a Mi a baj a világgal? című könyvében, hogy a családot a haladás leple alatt támadják. Szerinte a család nemhogy nem a probléma, hanem minden civilizált társadalom alapköve, sőt, valójában a megoldás sok mindenre, ami a társadalmat bántja – és ezért erősíteni kell, nem pedig aláásni. Írásában Chesterton sokat foglalkozik a férfiakra vonatkozó félreértésekkel és a nőkkel kapcsolatos tévedésekkel. A felszínen az látszik, mintha a nemi szerepek kérdésével küzdenénk, ennél azonban mélyebb a kérdés. Hiszen a férfiasság megítélése a valóságképből fakad, abból, hogy mit gondolunk a világról, az életről. A szekularizáció következtében a nevelést végző intézmények, illetve a megélhetést biztosító munkahelyek már több mint száz éve alapvetően nem a zsidó–keresztyén meggyőződésre épülnek. A bibliaival ellentétes világképet képviselnek, amelyben már nem jelenik meg Isten vagy az általa meghatározott életvitel, hanem az ember vágyaira tevődik a hangsúly. A folyamatban jelentős szerepet játszott a XVIII. századi Jean-Jacques Rousseau, aki szerint az ember jó, csak a társadalom tette rosszá. Az érzéseket helyezte az emberi lét középpontjába: „Előbb éreztem, mint gondoltam; ez az emberiség közös sorsa. (…) Semmit sem értettem még, de mindent éreztem.” Itt antropológiai fordulat történt. David Hume empirizmusa megkérdőjelezte Isten létezésének hagyományos bizonyítékait. Majd Immanuel Kant kizárta a transzcendens valóság megismerésének minden lehetőségét. További mélyenszántó hatást gyakorolt a francia forradalom, amely a tekintély ellen való lázadás, a valóság keresztyén keretének lerombolása volt. Azután idézhetjük Friedrich Nietzsche híres gondolatát: „Isten halott”, vagyis a valóság már nem természetfeletti, hanem saját maga által meghatározott, és ebből következik, hogy az Istentől származó értékrendre nincsen szükség. Innen már csak egy lépés az „apa halála”, amely a klasszikus férfiasság elvetéséhez vezet, vagyis a nemi szerepek átírásához. És még mindig csak a XIX. századról beszélünk, amelynek második felétől kezdve az emberi cselekvés legfőbb indítéka az öröm megszerzése. Ezzel tulajdonképpen már meg is érkezünk a posztmodern gondolkodókhoz, akiknek köszönhetően szépen lassan elhittük, hogy az elköteleződés nem jó, hiszen semmi sem biztos.

Mi segítheti a helyes megközelítést?

A férfiasság és helyreállításának témaköre az egész gondolkodásunkat érinti. Nemcsak a nemi szerepekről van tehát szó, hanem a bibliai világkép restaurációjáról is. Isten teremtési rendjét nem megváltoztatnunk kell, hanem megértenünk és felfedeznünk. A Biblia alapján létünk elválaszthatatlan része a nemiség, hiszen Isten kezdettől fogva férfivá és nővé teremtett minket. Ha materialista alapon gondolkodunk a férfiasságról és a nőiességről, az áhított egyenlőségről, akkor a férfi és a nő csak akkor lehet egyenrangú, ha ugyanarra képes. Akkor tegyük például lehetővé, hogy a nők hordhassanak nadrágot, versenyezhessenek együtt a férfiakkal – és hogy a férfiak szülhessenek. Keresztyénként elismerjük, hogy Isten a világ ura, mi a teremtményei vagyunk, akik szeretnének a tervei szerint élni. Istennek célja van velünk, nem a véletlen termékei vagyunk. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a férfiasságot nem csak a házasságon belül lehet értelmezni. Ha egy férfi egyedülállóként éli az életét, akkor is férfi. Akit Isten biológiai férfiassággal áldott meg, ahhoz sajátos testfelépítést és szolgálati területet is rendelt.

Mi következik ebből?

A bűneset után Isten kétfajta életmódot ad elénk, az egyik a házasság, a másik a cölibátus. Az egyedülállóságot áldásként különbözteti meg, már csak azért is, mert a házasság nem a végső állapot, hanem az ember átmeneti életformája, hiszen Jézus azt mondja a mennyországról: „nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben”. Jézus is egyedülálló volt, a legtökéletesebb ember, a Megváltó, ugyanígy Pál apostol is. Az egyháztörténetben számosan vállalták a házasság nélküli életet, és ennek az egyház számára is sok hozadéka volt. Meggyőződésem, hogy a keresztyénség nem lehetne az, ami ma, ha nem lettek volna egyedülállók, akik sokkal többet tudtak szolgálni a gyülekezetekben. Ugyanakkor az egyház vagyonának jelentős része is tőlük származott, hiszen akiknek nem volt utódja, családja, az az egyházra hagyta mindenét.

Hogyan határozhatjuk meg a férfiasságot?

A férfiasság és a nőiesség elsősorban nem viselkedési normákat jelent, hanem inkább helyet, amelyet Isten jelöl ki a számunkra ebben a világban, és a férfiakhoz elsősorban a szeretetteljes vezetést kapcsolja. Vagyis a férfi úgy vezet, hogy a nő érdekeit szem előtt tartja, felelősséget érez iránta, gondoskodni akar róla és védelmezi. A férfiasság azt mutatja be, hogyan tiszteljük és becsüljük meg a házasságot, és hogyan érdemeljük ki a feleség tiszteletét és bizalmát. A Biblia a férfiasságot mindig a funkciók, szerepek és felelősségek szempontjából határozza meg.

Az igazi férfiasság nem abból áll, hogy férfias tulajdonságokat mutatunk, amelyek nélkülözik a felelősségvállalást. Ez az egyedülállók esetében is igaz, bár nyilvánvalóan a nőkről való gondoskodás, a védelmük más szinten jelenik meg. Miközben a férfi érzelmi erőt, állhatatosságot és szilárdságot tanúsít, képes arra, hogy úgy viszonyuljon a nőkhöz, barátaihoz, a kollégáihoz és egy sor más emberhez, hogy tiszteletet, megértést és megfelelő empátiát mutasson. Nagy bátorság, ha egy egyedülálló férfi elkötelezi magát a szexuális tisztaság mellett, vagy ha egy férj fenntartás nélkül a feleségének szenteli magát. Belevalónak kell lenni ahhoz, hogy nemet mondjon arra, amit a kultúránk a test jogos örömeinek nevez, vagyis egyedülállóként nem használja ki a nőket szexuálisan, hanem korlátozza magát, kordában tartja vágyait. Egy megromlott világban a bukott természetünkből fakadóan sokféle kívánság ostromol bennünket. Az önkorlátozás hiánya nem Isten elsőbbségét erősíti meg, hanem a saját egónkét. Egyszerű, gáláns gesztus, hogy a keresztyén kultúrában előreengedjük a nőket. Ezt is próbálják nevetségessé tenni, végképp eltörölni, pedig ez a hölgyekre való odafigyelést, gondoskodást szimbolizálja. Persze keményebb helyzetekben éppen a férfi megy előre, hogy ő fusson bele elsőként.

A férfiasság ott kezdődik, hogy elismerem Isten uralmát: életem tőle származik, feladatom van és elszámolással tartozom. Ezért a vezetés szolgálat, amelynek végső célja a Krisztus képére való formálódás. A lelki érettség az igazi férfiasság egyik jele, nem a felsőbbrendűség éreztetéséből fakad, nem jelent tévedhetetlenséget, sőt előfordulhat, hogy nem a férfi a legokosabb a családban. Egymást kiegészítő jellege van a férfiasságnak és a nőiességnek.