– Szia, Boldi bá! Mit csinálsz? – állt meg Menyus a lelkész előtt, aki éppen vastag fóliával takarta le az asztalt.

– Áldás, békesség, Menyus! – köszönt Boldi bá, és a kisfiú lelkesen rávágta:

– A dicsőség!

– Az övé bizony! – nevetett Boldi bá. – Mert ma csoda dolgot művelünk!

– Milyen csoda dolgot?

– Találd ki! – mutatott az asztalra Boldi bá, és kipakolt egy rakás üres tejfölös dobozt, persze jól elmosva, meg egy nagy zsák virágföldet, virágmagokat és kis, gyerekkézbe való ültetőlapátokat. – Virágmagokat ültetünk! – Menyus.

– És milyen virágokat?

– Rajta van a fényképük a magok zacskóján. Felismered valamelyiket?

– Ó, igen! – örvendezett Menyus. – Ez itt százszorszép, ez a kék meg... emlékezz rám virág.

– Nefelejcs – nevetett Boldi bácsi. – Ami tényleg azt jelenti, hogy emlékezz rám.

– A százszorszépnek is jó neve van. Mert tényleg százszor szép, ha kinyílik. De Boldi bá... Ezek a zacskók üresek – tapogatta meg a papírzacskókat Menyus. – Nincs bennük semmi

– Dehogy nincs. Csak a virágmagok nagyon aprók. Nem érzed őket a papírzacskón keresztül az ujjaiddal. De nézd csak – nyitotta fel az egyik zacskót, és óvatosan Menyus orra alá tartotta –, ott csücsülnek a magocskák a zacskó alján.

– Ó... milyen picik. És ezekből a kicsi magokból lesznek azok a szép virágok?

– Bizony – bólogatott Boldi bá. Menyus elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– És a fák? Azok miből lesznek?

– Azok is magokból, termésekből.

– Ilyen picikékből?

– Nem, egy kicsit nagyobbakból. A gesztenyét biztosan ismered, ami ősszel lehullik a fáról. Ha elülteted, idővel hatalmas gesztenyefa nő belőle.

– Abból a kicsi gubóból lesz az a nagy fa? Ez nagyon érdekes.

– Bizony – bólintott a lelkész. – Annyira érdekes, hogy még Jézus is beszélt róla. Láttál már mustármagot?

– Nem – rázta fejét a gyerek.

– Kicsi, gömbölyű, sárga magocska. Nézd, akkora, mint egy gombostűfej. Ez a fehér mustár, ebből készítik azt a mustárt, amit a virslihez szoktál enni.

Menyus lelkesen bólogatott, még csámcsogott is egy kicsit, mert a virslit nagyon szerette mustárral.

– Izraelben inkább egy másik növény él, a fekete mustár, amelynek még kisebb a magja, mint a fehérnek – magyarázta Boldi bá. – Jézus korában mindenki ismerte ezt a növényt. Tudták, hogy a pici magból hatalmas növény nő. Magasabb lesz, mint az ember, akkora, mint egy fa. A mustár magját nagyon szerették a madarak, ezért gyakran fészket raktak a növény ágai között. Ezért hasonlította Jézus a mennyek országát a mustármaghoz, amely nagyon picike ugyan, de hatalmas fává nő, és a madarak fészket raknak rajta.

– Ó, hát akkor ez olyan történet, mint amit a kovászról meséltél? – ragyogott fel Menyus arca. – Ott is a kicsiből lett a nagy, ugye? És az is Isten országáról szólt!

– Bizony – nevetett Boldi bácsi. – És mit gondolsz, mik lehetnek a madarak a fa ágai között?

– Hát, a sok öröm! – kiáltott fel Menyus. – Mert Isten országában csak öröm lehet meg boldogság. Igaz-e, Boldi bá?