Rohanó világunkban sokszor érezzük úgy, hogy nincs megállási lehetőség, pedig fontos és szükséges lenne kilépni a sodorból, elcsendesedni, mindezt nem öncélúan, hanem az Istenre figyelés kedvéért.

Heti bibliai szakaszaink sorában olvassuk a tízparancsolatot (2Móz 20,1–17), a „tíz Ige” közül a negyedik parancsolat ekként szól: „Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!” (2Móz 20,8) Mindezt pedig azért kell megtartania az embernek, „mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt.” (2Móz 20,11) A tízparancsolat Igéit halála előtt megismételte Mózes a nép számára, de a nyugalom napja megtartásának indoklása ott eltérő: „Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de erős kézzel és kinyújtott karral kihozott onnan téged Istened, az Úr. Ezért parancsolta meg neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját.” (5Móz 5,15)

Több helyen olvassuk az evangéliumokban, hogy Jézus szombatnapon gyógyított, és emiatt sokszor került konfliktusba népe vallási vezetőivel. Ők azzal érveltek, hogy szombaton nem lehet gyógyítani, mert ezzel megtörik a nyugalom napját (vö. Jn 5,1–18). Amikor azonban Jézus megszabadított valakit betegségéből, éppen azt a szabadító csodát vitte véghez, amelyet egykor Izráel élt át az Egyiptomból való szabadulás által. Ennek következtében pedig nem megtörte a szombatot, hanem betöltötte azt. Jézus a legnagyobb szabadítást végezte el a golgotai kereszten, hogy immár ne a bűn rabságában éljünk, hanem nyugalmunk lehessen. „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében” (Zsid 4,11).