Az 1956-os forradalom idején a kritikai hangot megszólaltatók későbbi sorsára rányomta bélyegét a háttérbe szorítottság. Debrecenben ilyen személyiség volt Török István (1904–1996) teológiai professzor, aki következetes felelősséggel vállalta elbizakodástól óvó és teológiai útmutatást adó meggyőződését. Őt kérték fel, hogy 1956. december 12-én tartson előadást a Debreceni Református Egyházmegye lelkészértekezletén a kialakult helyzetről.

Török István Felszámolás és újrakezdés címmel tartotta meg előadását. Először a Ravasz László által vezetett Országos Intézőbizottság jelentőségét értelmezte, amely november 13-án körlevelet intézett a presbitériumokhoz: „Az Országos Intézőbizottság rendkívüli körülmények között született szükségmegoldás. Úgy látszik, mintha a különféle forradalmi bizottmányok egyházi mása lenne. Pedig nem külső, hanem nagyon is belső és sajátosan egyházi okok hívták létre. Az egyházkormányzat összeomlása nem váratlanul s nem máról holnapra történt. Ez az egyházkormányzat theologiailag voltaképpen évekkel ezelőtt megbukott, már akkor, amikor úgynevezett brosuraprédikációk erőltetésével az igehirdetés szabadságát veszélyeztette, a theologiai kritikát elnémítani s a lelkiismereti szabadságot elnyomni próbálta. Sajnos sok esetben nem is eredménytelenül.”

Aztán így folytatta: „A nyár folyamán, már a lelkészkonferenciák különböző telepein is visszafojthatatlanul törtek elő az egyházkormányzat tanait és módszereit élesen elutasító bíráló hangok. Kíméletlen leszámolásokat tartalmazó hitvalló nyilatkozatok és tájékoztatók készültek, amelyek kézről kézre terjedve bejárták az országot s a külföldi egyházi sajtó révén az ökumené világát is. Augusztusban, főleg a Tiszaháton, a gyülekezetek is megmozdultak s jó darabig az egyházkormányzat gátló, sőt tiltó rendelkezéseivel dacolva népes gyülekezeti napokat rendeztek, körzeti, sőt országos jellegű konferenciák, gyermek- és felnőttevangelizációk sorozatát tartották. Az éveken át visszaszorított ébredési mozgalom egyszerre előállott, mint meglepő arányú egyházi népmozgalom. Bizonyságául annak, hogy a nép elfordult ugyan egyházi vezetőitől, de nem fordult el az evangéliumtól. Minden akadályon túltéve magát, igénybe vette evangéliumi szabadságát, mint legtermészetesebb keresztyén jogát.”

Török István a helyzetkép után Ravasz László november 1-jei rádiószózatát elemezte, cáfolva az ellenvetéseket. Aki azt gondolja, hogy Bereczky Albert püspöknek igaza volt, amikor bűnbánatot hirdetett és a kommunista politikai hatalommal szemben a szeretet álláspontjára helyezkedett, annak Török István arra hívta fel a figyelmét, hogy „sajnos a bűnbánat nála leszűkült, csak az 1945 előtti állapotokra vonatkozott, viszont bűnbánat nélkül nézte el a múltbeli hibák új alakban való folytatását és példátlan elburjánzását az egyházban”. A hatalom szeretetével kapcsolatban pedig arra mutatott rá: „csakugyan az Ige fegyelme alatt álló szeretet volt-é, vagy pedig a politikai hatalom gátlástalan igazolása? Olyan kiszolgálás, amelynek a politikai hatalom éppúgy nem vette igazi hasznát, mint az egyház.”