Szoktál a szüleiddel kirándulni? Ilyenkor biztosan előkerül a piknikkosár, és megpakoljátok mindenféle finomsággal. Lehet, hogy grilleztek is, vagy szalonnát süttök a kirándulóhelyen. Elég sok időbe telik, amíg a tábortűznél vagy a grillen elkészül az ennivaló, de utána van ám terülj, asztalkám! Te mit szeretsz legjobban a grillezésnél? A grillkolbászt, a szalonnába csavart virslit, esetleg a grillsajtokat? Vagy épp zöldségpárti vagy, és a kukoricát, cukkinit meg a répát kedveled? A szalonnasütésnél pedig a zsíros kenyeret lila hagymával? Persze egy ilyen piknik sok előkészülettel jár, előre meg kell venni az élelmiszereket, ami ma már nem okoz gondot. Ám amikor Mózes kivezette a népét Egyiptomból, nem sok idő jutott a csomagolásra, egy éjszakájuk volt, hogy elhagyják az országot.

Csak a kenyértésztát gyúrták be, kovász nélkül és nyersen vitték magukkal, hogy majd ha letáboroznak, lepénykenyeret tudjanak sütni. Útravalót se nagyon tudtak csomagolni, nem jutott rá idő. Ám az út a pusztában hosszú volt és fárasztó. Mert a puszta Egyiptom és Kánaán földje között nem olyan, mint itthon, amikor kimegyünk Hortobágyra vagy Bugacra. A Sínai-félsziget pusztáin nem sok fű terem, nincsenek fasorok, víz is alig. Kietlen kősivatag a puszta, ahol csak néhány csenevész bokor és fácska él meg, és nehéz ivóvízhez jutni. De Kánaánba, ahová Isten parancsára Mózes vezette a népet, csak a pusztán keresztül vitt az út. A magukkal hozott eleség azonban hamar elfogyott, és ahogy éhesek lettek, egyre többen kezdtek sóhajtozni: – Ó, azok a húsos fazekak Egyiptomban!

– Jóllakásig ehettünk kenyérből! Majd zúgolódni kezdtek: – Sokkal jobb dolgunk volt Egyiptomban! – Minek hoztál ide minket a pusztába – fordultak Mózes ellen –, hogy elpusztuljunk éhen?

Mózes kétségbeesett: „Alig szabadultunk meg a szolgaságból, már mennének vissza Egyiptomba – gondolta magában. – És miért? Hogy teletömhessék a hasukat!”

Az Úr azonban így szólt Mózeshez: – Ne félj, Mózes! Majd én hullatok nektek kenyeret az égből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként annyit, amennyit meg tudnak enni! De ne többet! Ebből látom meg, hogy bíznak-e bennem.

Mózes átadta a népnek Isten üzenetét: – Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy az Úr a ti Istenetek. Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggelre pedig harmat borította a földet a tábor körül. Amikor a harmat fölszikkadt, apró szemcsék borították a pusztát. Amikor észrevették Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: – Mi ez? De fogalmuk sem volt. Olyannak tűnt, mint a dara vagy valami apró szemű mag. Óvatosan megkóstolták, és olyan finom íze volt, mint a mézeskalácsnak.

– Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nektek eledelül* – magyarázta Mózes. – Manna ez, égi kenyér, amit az Úr küldött, hogy ne éhezzetek a pusztában, és ne vágyódjatok vissza Egyiptomba.