Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezete közel áll hozzánk. Számunkra ezek a sorok Jézus Krisztus megváltó munkáját vetítik előre, ebben a szellemben idézi egyházunk mindkét hitvallása és Kálvin is ezt a részt (II. HH 14; HK 15–17; Inst. 2.16.5). Lehet ezt a szakaszt közösségi értelemben is olvasni, így meglátjuk Isten irgalmának győzelmét a választottak szenvedésén túl. Minket azonban most elsősorban a következő, 54. fejezet érdekel. A szenvedő, de mégis diadalmaskodó szolga éneke után a próféta egészen megdöbbentő hangot üt meg:

„Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak!” (1) Lehetetlen dolgot kért a próféta: a Szentírásban meddő nők sokasága élte meg csapásként gyermektelenségét. Ez a felszólítás azonban nem az egyént, a gyötrődő nőt szólította meg, hanem az elvetett-meggyalázott Siont. Jeruzsálemre a babiloni fogság gyalázata után a megelevenedés öröme vár, hirdeti ez a rész, ezért kell még a sátraknak is tágas helyet keresni. Az Úr ebben a fejezetben a szerető férj képében jelenik meg, aki „elhagyott és fájó lelkű” asszonyként (6) tekint a megmaradt zsidókra, biztatva őket: építsék fel a romokat. Néhány évtizeddel korábban Ezékiel próféta beszélt arról, hogy Isten a fogság előestéjén magára hagyta a várost (9–11. fejezet); most viszont itt az idő: minden helyrehozható.

Isten népének sok kemény, fájdalmas leckét kell megtanulnia. Ezek közül talán a legfontosabb: Isten szeret és gondoskodik, de a megtérésre, akaratának elfogadására szánt idő nem végtelen. El lehet mulasztani a felkínált lehetőségeket, ennek következtében a büntetést is meg kell tanulni elszenvedni. A jó hír: az istenkapcsolat helyreállítható. Bárcsak mulasztásainkat felismerve kérnénk Istenünk irgalmát! Nem mondana nekünk nemet.