Milyen felszabadító felismerés volt, Uram, hogy a szoros kapu miattam, értem szoros! Nem azért szoros, hogy ne férjek be rajta, hogy ne üdvözülhessek, hanem azért, hogy ha máshol nem, legalább ott felismerjem: le kell tennem minden terhet, amelyet cipelek magammal. Letenni a múltam minden tévedését, a hamis elképzeléseket rólad, egyházról, életről, halálról, hogy lecsupaszított szívvel állhassak ott, a szoros kapuban. Megérteni, hogy hozzád nem a félelmeken és a szenvedésen keresztül vezet az út, hiszen mindezt éppen kereszthaláloddal vetted át tőlem! Megérteni, hogy az üdvösségemnek nincs kritériuma, mert kegyelemből és hit által van minden, ami igaz és lelki! Uram, így állhattam meg egyszer abban a kapuban, köszönöm, hogy erősebb volt vonzásod, mint a ragaszkodás a múltam tévedéseihez!

Ámen!