Menyus késve érkezett a hittanfoglalkozásra. Boldi bácsi már rég elővette a gitárját, és együtt énekelte a gyerekekkel a dalt:

Kicsi vagyok én, mégse félek én, kicsi vagyok én, mégse félek én! Semmi baj nem lehet, mert engem Jézus szeret, kicsi vagyok én, mégse félek én! La-la-lalala-lallala…

De nem tudták befejezni, mert kicsapódott az ajtó, és Menyus vágtatott be rajta.

– Hogy én ezt a dalt mennyire szeretem! – kiáltotta, és lelkes lalázásba kezdett.

Amikor befejezték az éneket, Boldi bá kérdőn Menyusra nézett, de ő csak kedvesen mosolygott tovább, mint aki észre sem veszi a lelkész tekintetét. De Boldi bát nem lehetett ilyen könnyen leszerelni.

– Nem szeretnél mondani valamit, Menyus?

A kisfiú a fejét vakarta…

– Ééééén? Hááát… Neeem… Vagyis… – vidult fel az arca. – Áldást, békességet, Boldi bá!

– No, örülök, hogy legalább a köszönés az eszedbe jutott – simogatta meg Menyus kobakját a lelkész –, de nem ártana bocsánatot kérned a késésért. – Bocsánat, Boldi bá, bocsánat, de az úgy volt, hogy… a többiek éppen homokvárat építettek, és én voltam a várkapitány, én irányítottam mindent, és olyan jól kitaláltam, hogy hova kerüljenek a tornyok, hova a várárok, és ha eljövök, akkor ugye Jocó lesz a várkapitány, és úgy gondoltam, hogy most akkor inkább nem jövök, mert a várkapitányság fontos dolog, de aztán meghallottam ezt a dalt, és muszáj volt mégis jönnöm.

– Értem… – bólintott Boldi bá. – Nem lehetett egyszerű döntened a homokvár, a kapitányság, Jocóék meg a hittan között.

– De nem ám, Boldi bá! De nem ám! – magyarázta Menyus. – Mert a homokvár csak az egyik, de Jocó imádkozó sáskának csúfol, mert hittanra járok. És hát, azért csak menőbb várkapitánynak lenni, mint imádkozó sáskának.

– De te mégis az imádság mellett döntöttél…

– Hát, igen, mert ahogy meghallottam ezt a dalt, úgy éreztem, hogy… nem kell nekem félnem Jocótól! Mert ő mindig csak kötekszik, meg verekszik, meg ilyenek. És én nem szeretek kötekedni meg verekedni. Én sokkal jobban szeretek énekelni – és már bele is vágott a refrénbe, hogy la-la-lalala-lallala…

– Emlékszel a példázatra, amit Jézus mondott a magvetőről? – szólt Boldi bá, amikor Menyus befejezte az éneklést. – Most veled pontosan az történt, mint amikor a magocskák körül kinőnek a gazok, és el akarják nyomni (Mt 13,7).

– Gazok? Hát, Jocó elég gaz tud lenni néha, de annyira azért nem tud elnyomni engem.

– Azt látom – nevetett Boldi bá. – De tudod, hogy a példázatot nem szó szerint kell értened. A gaz azokat a dolgokat jelenti, amik el akarnak vonni Istentől. Amikor döntened kell, hogy Istent választod…

– …vagy a várkapitányságot… – gondolkodott el Menyus. – Várkapitány leszel-e, vagy imádkozó sáska? Verekszel-e, vagy inkább énekelsz?

– Így van, Menyus! – simogatta meg a kisfiú fejét a lelkész. – És te most jól választottál!