„Csak egy pillanat” – különösen sokszor halljuk életünk során ezt a mondatot, sőt talán mi magunk is kimondtuk már számos alkalommal. Rohanó világunkban még a pillanat is rengeteg időnek tűnik, pedig valójában nem több, mint egy gondolatnyi villanás. A pillanat, bár gyorsan elmúlik, mégis képes jó és rossz értelemben egyaránt hihetetlen változásokat előidézni emberi sorsokban, eseményekben, ügyekben. Mindez azt is mutatja, hogy bár kicsiny időről beszélünk, de még ez a parányi idő sincs a kezünkben és a birtokunkban. Isten az, akinek a kezében van az időnk, mert az „Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap” (2Pt 3,8).

Heti bibliai szakaszaink sorában a zsoltáros is beszél a pillanatnyi időről: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életén át a kegyelme.” (Zsolt 30,6) Isten kegyelme tehát hatalmasabb haragjánál. E rövid haragtartásról beszél Ézsaiás próféta is, amikor azt írja: „Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik haragja” (Ézs 26,20), valamint: „Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad” (Ézs 54,8).

Isten nem szereti a bűnt, de a hozzá fohászkodó és őt kereső bűnöst szeretettel veszi körbe. Amikor Jézus a kereszten a 22. zsoltárból idéz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2), akkor az is csak egy pillanatig tartó állapot, mert az Atya a következő pillanatban magához vette egyszülött Fiát, hogy feltámassza harmadnapon a halálból, és a mennybemenetel után jobbjára ültesse, hogy közbenjárhasson értünk, emberekért. E mostani, böjtre készülő időben fogadjuk meg az apostol szavait: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk” (2Kor 4,17).