A Szentlélek munkája, ajándékai és gyümölcse
A Szentháromság Istenbe vetett hitünk talán legnehezebben megfogható tétele a Szentlélek Úristenre vonatkozik. Ugyanakkor éppen a róla szóló tan és személyesen ő óvja meg a keresztyén hívőt a tévelygéstől, hogy dualista módon szembeállítsa az Atyát és a Fiút, vagy Istenre pusztán az univerzum távol lévő uraként tekintsen, aki valamikor az idők kezdetén dolga végeztével azt mondta: „A gép forog, az alkotó pihen…” Hit-vallás rovatunkat folytatva a következő néhány bekezdésben az ő munkáját, ajándékait és áhított gyümölcsét vizsgáljuk meg röviden!
A Szentlélek munkájáról szólva legelőször is arra kell emlékeztetni magunkat, hogy ő egy az Atyával és a Fiúval, és a Szentháromságnak ebben az egységében a teremtés kezdetétől fogva munkában van (1Móz 1,2). Fölismerhetjük a munkáját a világban és az egyházban, már a bűnös emberben munkálkodik, és az újjászületett emberben különösen is. Nem feledkezhetünk meg Jézus szavairól sem, hiszen a Szentlélek minden munkájával, ajándékával is őt dicsőíti (Jn 16,14a).
„A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött." (1Móz 1,2)
„Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek." (Jn 16,14)
A Szentlélek Úristen Krisztust dicsőíti egyrészt a bűnös emberben végzett munkájával. Szükséges, hogy isteni erejével ő maga munkálkodjon a választottakban, ugyanis a bűn állapotában lévő ember mindenestül fogva rabja a bűn és a halál törvényének, el van zárva Istentől, hacsak újjá nem születik (Jn 3,5). Ennek a munkának három elemét tudjuk megkülönböztetni.
„Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába." (Jn 3,5)
Először is a Szentlélek megvilágosítja a megsötétedett értelmünket az evangélium által, így ha addig érdektelenül vagy akár ellenségesen hallgattuk is, egyre inkább érteni kezdjük belőle Isten akaratát. Másodszor munkája nyomán a Jézusról szóló bibliai bizonyságtételt nemcsak valamelyest megértjük, hanem igaznak is tartjuk, és meggyőződünk Jézus Krisztus váltsághalála felől. Harmadsorban a Szentlélek titokzatos módon megeleveníti a holt lelkiismeretet – bűnlátásra, bűnbánatra indít, megláttatja saját szentségtelenségünket Isten szentségének világosságában.
E titokzatos munka eredménye az újjászületés és a hit, amiről a Heidelbergi Káté az alábbi módon tesz bizonyságot (65. kérdés-felelet, vö. 21. kérdés-felelet): „Honnan származik a hit, amely által Krisztusnak és minden jótéteményének részeseivé leszünk? A Szentlélektől, aki a hitet a szent evangélium hirdetésével szívünkben felébreszti és a sákramentumokkal megerősíti.”
A Szentlélek munkája azonban a hitre jutással és az újjászületéssel egyáltalán nem ér véget, ő mindenkor azokkal marad, akik hittel elfogadták általa az evangéliumot (Ef 1,13). Ő az, aki Isten képmásának helyreállítását előreviszi bennünk, hogy kiábrázolódjék bennünk a Krisztus. S teszi mindezt úgy, hogy ama végső napon hibátlan új teremtményként, tökéletességben és igazságban álljunk majd Krisztus előtt.
„Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel..." (Ef 1,13)
A Szentlélek által válunk a hívők közösségének tagjává: nemcsak az egyetemes anyaszentegyháznak, hanem a helyi gyülekezetnek is. Ugyanis egyúttal mindegyik hívőt beoltja Krisztus testébe, amelynek tagjaként töltjük be keresztyén rendeltetésünket (1Kor 12,13). Bár tapasztalhatjuk a Szentlélek munkáját az emberi lélekben is, mégis az egyház, a gyülekezet az a terület, ahol a leginkább tetten érhetjük. Pásztor János szerint „ahol a Szentlélek van munkában, ott emberek vannak munkában”. Mégpedig kegyelmi ajándékok, karizmák segítségével munkálkodnak, ugyanis a testbe beoltott tagok számára a missziót támogató ajándékokról gondoskodik a Lélek.
„Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg." (1Kor 12,13)
A kegyelem alapvető módon úgy nyilvánul meg az ember életében, hogy a Lélek által Úrnak vallja Jézust (1Kor 12,3). Lelki ember tehát, aki az örök élet kegyelmi ajándékának birtokában megvallja az élet Urát (Róm 6,33). Nyilvánvalóan szükséges, hogy az újonnan születettek összegyűljenek Jézus Krisztust magasztalni. Ebben a közösségben mindenkinek adatnak a fentiekre épülő változatos karizmák, lelki ajándékok a Krisztus-test egészséges működéséhez. Meg kell azonban jegyezni két dolgot: az ajándékok a közösségnek szólnak, nem egyéni megajándékozottságról van szó. Másrészt nem birtokoljuk az ajándékokat, hanem éppen mi vagyunk a Szentlélek hatalmában. A karizmák nem öncélúak, a misszió betöltését szolgálják – általuk valósul meg, hogy az egyház szolgálatában teljes mértékben maga a Szentháromság Isten cselekszik, egyszersmind teljes mértékben a közösséghez tartozó hívő ember cselekszik.
„Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, aki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak, és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által." (1Kor 12,3)
„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." (Róm 6,33)
Az Újszövetségben több helyen is találunk felsorolást a kegyelmi ajándékokról (Róm 12,6-8; 1Kor 12.4–11.28–30; Ef 4,11 és 1Pt 4,10-11). A legrészletesebb ezek közül a korinthusi levélben olvasható, azonban mindegyik felsorolás nyitott, az adott helyzetre szükséges ajándékokat tartalmazza. Ez a nyitottság azt jelenti, hogy új helyzetben az egyház kérhet és kaphat új ajándékokat, amelyek az új kihívásokra vértezik föl az egyház népét.
A lelki ajándékokat vizsgálva azt látjuk, hogy minden felsorolásban találunk a Krisztus titkának hirdetésével kapcsolatos ajándékokat. Ilyen a tanító, próféta, evangélista, a bölcsesség vagy az ismeret Igéje. Ezek segítségével lehetséges Isten szándékának mélyebb megismerése és alkalmazása a gyülekezet és a hívő életében.
Vannak továbbá az ajándékok között diakóniai jellegűek, amelyek a másoknak való szolgálatra adattak. Ezek közé tartozik a gyógyítás, az adakozás és a vigasztalás, de a könyörület és maga a szolgálat (diakónia) is. Pásztor János megállapítása szerint a karizma csak akkor az, ha diakóniai jellege van, és szükséget tölt be.
A harmadik csoportot alkotják az egyházkormányzással kapcsolatos kegyelmi ajándékok: a vezetésé, valamint a pásztor és az elöljáró szolgálata.
Külön érdemes szólni a lelkek megítélésének ajándékáról, amely képessé teszi az embert arra, hogy különbséget tegyen tiszta és tisztátalan lelkület, valamint ebből fakadóan tiszta és tisztátalan tanítás között, hiszen léteznek gonosz lelkektől származó próféciák és ördögi tanítások. A szolgálatok és a kormányzás lelkületének tiszta vagy tisztátalan voltáról is kell ítéletet hozni, amiben ugyancsak ez az ajándék van segítségünkre.
Mielőtt utoljára röviden a Lélek gyümölcséről ejtünk pár szót, szeretnék kitérni a Szentlélek és a Biblia kapcsolatára, ugyanis ő „cum verbo” (vagyis az Ige által) munkálkodik – az általa ihletett Szentírást szuverén úrként használva (2Tim 3,16).
„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre..." (2Tim 3,16)
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!