Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?" (15ám 1,8b) – kérdezi Elkáná hőn szeretett feleségétől, aki már kétségbeesve vágyakozik gyermekre.

Az olvasó bizonyára ismeri a bibliai elbeszélést: a meddő, de hitében elszánt asszony imája végül meghallgatásra talál, Anna nemcsak Sámuel, hanem öt további gyermek boldog édesanyja lesz. A gyermekáldásért imádkozó pároknak azonban ezek az örömteli történetek elkeserítők lehetnek: Ábrahám és Sára, Jákób és Ráhel, Zakariás és Erzsébet végül, akár öregkoruk ellenére is, karjaikba vehették közös gyermeküket. E csodálatos beszámolók, üdvtörténeti jelentőségű események mellett ki ne érezné jelentéktelennek saját sorsát? Némelyek azt is érezhetik: Isten nem figyel rájuk, elfelejtette őket. A teherként rájuk nehezedő szégyen, a körülöttük élő kisgyermekes családok látványa mellett nehéz mindezt nem büntetésként felfogniuk.

Az említett történetekből sem hiányoznak azonban a helyzetre adható emberi válaszok és próbálkozások: Sára szolgálóleányát küldi be Ábrahámhoz, a gyermekáldás ígérete hallatán csak nevetni tud, Ráhel mandragórát fogyaszt, hogy teherbe essen, az idős Zakariás hitetlenül fogadja az angyaltól Keresztelő János születésének ígéretét. Korunk ennél sokkal fejlettebb lehetőségeket nyújt a gyermektelen pároknak.