Láttál már építkezést? A családi házakat általában kőművesek építik: sorról sorra rakják a téglákat, úgy húzzák fel a falakat. A tető szerkezetét fából készítik el az ácsok, majd ők rakják fel a cserepeket is. Az északi vagy magas hegyek közt élő népek gyakran farönkökből készítik a házaikat, de ilyen rönkházak előfordulnak nálunk is.

Ám ha nagyobb épületeket akarnak felhúzni, akkor hatalmas, előregyártott elemekből állítják össze az építményt, és az elemeket darukkal mozgatják. Ahhoz, hogy egy ház biztosan megálljon – mindegy, hogy kicsi vagy nagy –, elég mély alapot kell ásni neki. Ezt manapság már ritkán ássák kézzel, inkább markolóval emelik ki a földet az ház alapjának helyén.

Ám Izráelben a bibliai időkben nem voltak még ilyen munkagépek. Nem volt markoló, daru, kézzel készítettek el mindent.

A házakat kőből építették, de aki nagyon gazdag volt, az messzi vidékről cédrusfa rönköket hozatott, abból építkezett. Főleg, ha király volt, mint Dávid. Mert bizony Dávid Saul halála után egész Izráel és Júda királya lett, és nagy építkezésbe fogott Jeruzsálemben. Gyönyörű palotát építtetett magának, de valami igencsak bántotta. – Én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig sátorban – töprengett, és ez valóban így volt. Dávid nagyon szerette Istent, és elhatározta, hogy templomot építtet Isten ládájának. Hatalmas, gyönyörűséges, kőből rakott templomot, amelynek nem lesz párja szerte a világon. A tervét meg is osztotta Nátán prófétával.

– Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Úr! – mondta Nátán a királynak, de Isten másként gondolta. Még azon az éjszakán így szólt a prófétához:

– Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, amit üzenek neki: Te házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam?

Hiszen attól kezdve, hogy fölhoztam Izráel fiait Egyiptomból, nem laktam házban mindmáig, hanem egy sátorral vándoroltam ide-oda, az volt a hajlékom. Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek. Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál. Olyan nagy nevet szereztem neked, amilyen csak a legnagyobbaknak van a földön.

– Ez így van! – válaszolta Dávid, amikor Nátán elmondta neki Isten üzenetét. – Pontosan ezért akarok neki is házat építeni! Nem való, hogy nekem szebb meg jobb lakásom legyen, mint az Úrnak, akinek mindent köszönhetek.

– Igazad van, Dávid, a magad esze szerint – szólt Nátán. – De Isten azt akarja, hogy a fiad építse meg a templomot. „Ő épít majd házat nevem tiszteletére – mondja az Úr –, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz (2Sám 7,1–16).

Mit tehetett volna Dávid? Elfogadta Isten akaratát. Azért biztosan szomorú volt egy kicsit, hogy nem építhet házat neki. De királyként mindent megtett, hogy a fia majd sikerrel építkezhessen. És örömmel töltötte el, hogy Isten megígérte: királyi háza – uralkodói családja – örökre megmarad. Persze ő még nem tudhatta, hogy az utódai közül a legnagyobb király maga a Messiás lesz.