Lassan indult be, de megállíthatatlan lett
Senki és semmi nem érheti el nálam, hogy lelki hajléktalan legyek – szögezi le Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, aki tízévesen még egészen tehetségtelennek tűnt edzői szemében. A vele készített interjúban főleg rendkívüli sportsikereire és azok lélektani vonatkozásaira közelítünk rá, amelyekből számos tanulságot vonhat le magának minden olvasónk.
Egy párbajtőrmérkőzés amilyen látványos, olyan hamar lepereg, pár pillanat benne egy-egy asszó. Emlékszik a fontos mérkőzéseire? Hogyan él önben mondjuk a 2000-es, sydney-i, aranyat érő döntő?
Jól bevésődött, hiszen ez volt a két olimpiai aranyérmem közül az első. 6:3-ra vezetett a svájci ellenfél, Gianna Hablützel Bürki…
Nagy név volt az övé, vagy csak kacifántos?
Nem, nem volt nagy név, viszont napja volt ennek a sportolónak, ami sokkal rosszabb.
Mit jelent az, hogy „napja volt”?
Mi arra mondjuk ezt – és itt megint úgy beszélek, ahogy a küzdőtéren vagy az edzőteremben szoktunk –, amikor a hangyák, amelyek ott bent, a vívó agyában és tagjaiban zsizsegnek, mind egy irányba sorolnak be. Ilyenkor a versenyző nem tud hibázni.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!