Édesapja katonatisztként szolgált. Hogyan telt az ön gyermekkora?

A családom a Felső-Tisza kuruc vidékéről, Mándokról származik. Felmenőim amolyan „hétszilvafás”, szabad állású reformátusok voltak. Az évszázadok alatt szinte minden háborúban harcoltak, békében gazdálkodtak, és egyháztagként, presbiterként vagy gondnokként szolgálták egyházukat. Én már az anyatejjel magamba szívtam a honvédlétet – katonagyerek voltam. Mezőkövesden születtem 1977-ben, de nem sok emlék köt oda. Édesapámat ’79-ben Miskolcra vezényelték, ott nőttem fel. A ’80-as évek elején katonai akadémián tanult Szentpétervárott, így oroszul kezdtem el az általános iskolát. Hazaköltözve Miskolcon éltünk, a diósgyőri gyülekezet alkalmait látogattuk, bár abban a politikai érában a katonacsaládok nem nagyon járhattak gyülekezetbe. Néhány évesen kereszteltek meg Mándokon, nem is a templomban, hanem titokban, a lelkészi hivatalban. Édesapám fiatalon elhunyt, és tudós lelkipásztorunk, Szőnyi György terelgette az életemet az első állomás, Nagykőrös felé.

Milyen út vezetett a lelkészségig, méghozzá honvédségi egyenruhában?

1999-ben tanító–hitoktatói diplomát vehettem át kőrösi diákként. Harmadévesként szólított meg Isten, és hívott el a szolgálatára. Már akkor tábori lelkész akartam lenni. A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen tanultam, és teológusként egyedül katonai ösztöndíjas hallgatója voltam a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek. A nyaraimat Debrecenben, a Kossuth-laktanyában töltöttem, az akkori tábori lelkész felügyelete mellett, illetve kiküldetései alatt megbízás alapján szolgálatokat láttam el. Szikszón lettem segédlelkész, közben vallástanárként is végeztem, aztán bevonultam az alapkiképzésre. 2005. augusztus 20-án honvédtisztté avattak az Országház előtt, Budapesten. Mérföldkő egy honvédtiszt életében, amikor a társaival együtt állhat ki és tehet esküt.

Idén huszonöt éve, hogy először még diákként, majd lelkészként szolgálatokat végez a debreceni laktanyában. Öt alkalommal kiküldetésekre is elkísérte a katonákat, járt a Balkánon, Afganisztánban és Irakban. Kérem, tekintsen vissza ezekre az időkre!

Az első alkalommal Koszovóban szolgáltam. A legkiemelkedőbb emlékem erről a misszióról a felismerés, hogy nem értek ehhez a hivatáshoz. Azt hittem, hogy túlképzett vagyok, hiszen akkor már három diplomám volt.