Előfordult már, hogy elveszítettél valamit? Mondjuk a kedvenc játékautódat, babádat, macidat? Vagy valami olyasmit, amit a szüleidtől, nagyszüleidtől, tesódtól vagy éppen a barátodtól kaptál, és fontos volt neked? Ugye mindent megteszel azért, hogy megtaláld? Először valószínűleg a legkézenfekvőbb helyen keresed. Mondjuk a kabátzsebedben vagy a táskáidban, az íróasztalodon. De ha nem találod, akkor feltúrod érte az egész lakást. Ha kell, mindent felforgatsz, hogy meglegyen. Bemászol a székek és asztal alá, arrébb tolod a foteleket, felhajtod a szőnyegeket, bekukucskálsz a bútorok alá, hogy nem gurult-e be oda a te drága kincsed. És ahogy keresed, egyre izgatottabb és szomorúbb leszel. Mert neked ez nagyon fontos. Nagyon szeretnéd megtalálni. Lehet, hogy másnak nem értékes, de te el sem tudod képzelni, hogy ne legyen mindig veled. Minden erődet megfeszítve keresed, és egyre szomorúbb leszel, ha nem találod. Aztán hopp! Eszedbe jut még valami! Hogy valahol még nem nézted meg.

És ott van! Megtaláltad!

Ha tényleg nagyon kerested, akkor biztos, hogy felkiáltasz örömödben:

– Hurrá! Megvan!

És futsz, hogy megmutasd a szüleidnek, a tesódnak vagy éppen a barátodnak, hogy nézzétek, azt hittem, hogy elveszett, de megtaláltam!

Így van Isten is velünk. Nagyon szeret minket, és mindent megtesz értünk, akkor is, ha mi „elveszünk”, vagy elbújunk előle. Ha nem akarjuk magunkat megmutatni neki. Ő akkor is megkeres, felforgat mindent, és akármennyire szeretnénk is eltűnni a szeme elől, megtalál, mert fontosak vagyunk neki. És azután nagy örömünnepet ül, mint az az asszony, akiről Jézus beszélt. Ennek az asszonynak volt tíz drahmája, ami nem volt kevés pénz. Lehet, hogy az a tíz drahma a személyes kis vagyonkája volt. Az is lehet, hogy a menyasszonyi fejékéről esett le. Mert akkoriban a menyasszony fejét pénzérmékből font diadémmal ékesítették. Gondolhatod, milyen fontos lehetett neki minden egyes pénzdarab, amelyik a menyasszonyi fejékét alkotta!

Amikor tehát egy elveszett, ugyanúgy kereste, mint te a kincsedet. Először csak kiseperte a házat, hátha takarítás közben előkerül. Azután lámpást gyújtott. Akkoriban a házaknak nem voltak olyan nagy és széles ablakai, mint manapság, úgyhogy napközben is elég sötét volt bent. Ahhoz, hogy egy apró pénzdarabot megtaláljon az asszony, bizony, lámpást kellett gyújtania. És kereste, kereste a drahmát, addig kereste, amíg meg nem találta. És tudod, mit csinált, amikor meglelte? Összehívta a barátnőit és szomszédasszonyait, és így szólt:

– Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem!

Jézus szerint így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.* Vagyis nekünk, akik sokszor elbújunk Isten elől. De fontosak vagyunk neki annyira, hogy megkeressen.