A Patmosz szigetén János apostolnak adott látomásokon keresztül bepillanthatunk a mennybe, és láthatunk eljövendő dolgokat. Minden angyal Isten ítéletének egy újabb csapását jelenti be, míg végül az egész teremtett világ elpusztul, de Isten ígéretei megmaradnak.

Beteljesedik, amit Jézus a tanítványaitól való búcsúzáskor mondott: „Mert az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” (Mt 24,6). Nem tudjuk, mikor lesznek meg ezek, még akkor sem, ha látjuk a figyelmeztető jeleket. De mindezek előtt megjelenik még egy angyal, akinél az örök evangélium van, és ezt kiáltja: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget…” (Jel 14,7). Ez a Sárospataki Református Kollégium jelmondata. Azért választották az elődök ezt az Igét, mert tudták, hogy Isten félelme nélkül tévútra kerül minden, ahogy a folytatása is ezt erősíti meg: „…mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!”

Jézus engesztelő halála elfordította a mennyei Atya haragját. Aki ezt hittel elfogadja, annak nincs oka tőle félni. Mit jelent akkor Isten félelme? Először is azt, hogy hálás vagyok mindenért, és elfogadom, hogy mindent jónak teremtett, erre figyelmeztet is minket: „Egyenrangú talán az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: nem ért a dolgához?!” (Ézs 29,16).

Modern világunk kísértése, hogy mégis így gondolkodjunk: nem jó ez a világ így, ahogy van, majd mi igazítunk rajta. Nem egyéb ez, mint a teremtés és a teremtő Isten elleni lázadás. A természet átalakítása, a férfi-női nem tagadása csak bajt hozott és hoz. Boldog, aki elhiszi, hogy nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel! (1Tim 6,6).