Victor János: Mit üzen a zsinat a sajtónak?

(Református Figyelő, 1929. május 11.)

Kifejezetten természetesen semmit. Más fontos kérdésekkel volt elfoglalva az 1928 óta gyűlésező egyetemes zsinatunk most lezárult II. ülésszaka. De azt a megállapítást is meg lehet kockáztatni, hogy ha akart volna se foglalkozhatott volna az egyházi sajtóval. Egyszer talán majd odafejlődik az egyházi sajtó helyzete, hogy hozzá lehet nyúlni a zsinati törvényhozás kezével is.

Ma még bizonyára messze vagyunk ettől. S ezért az a látszat, mintha zsinatunknak nem volna más szava hozzánk, az egyházi lapok munkásaihoz, mint az a kérése, amit nem is kell kimondania, mert magától értetődő: tartsátok ébren munkám iránt olvasóitok ezreinek az érdeklődését és tájékoztassátok őket fáradozásaimról és eredményeimről. Ehhez járul – szintén magától értetődően – az a másik követelése: szólaltassátok meg az egyház lelkében felhangzó véleményeket, hogy tanácskozótermünk falain kívülről is minél több jó tanácsot kapjunk feladataink legjobb megoldásához.

De van a sorok között ezeken kívül egy másik, súlyos üzenete is a zsinatnak, amelyet meg kell értenünk, ha nincs is kimondva: vannak dolgok, amiket én szeretnék elvégezni, de nem adatott meg nekem – legalább mostanáig nem. Nem látjátok milyen nehéz küzdelmet kell megvívnom lépten-nyomon – az eszmények és a valóságok ellentételeivel? […] csak olyan törvényeket hozhatok, amelyeknek a megvalósítására is megvan a józan kilátás. Végül is sokszor meg kell alkudnom az egyház mai tényleges állapotával és várnom kell, amíg az egyházi közvélemény hozzáérik egy jövendő, tökéletesebb törvényhozáshoz. […]

Sok türelmes magvetést kell még elvégezni az egyháztagok nagy tömegeiben […]. Ezt a feladatot a református egyházi sajtó örömmel és büszkén vállalja. Hiszen ez más szavakkal azt jelenti, hogy nemcsak regisztrálója lehet az egyház jelenének, hanem előharcosa az egyház megújhodott jövendőjének is.

(folytatjuk)