... gyűjtöttünk össze azokból az előző heti cikkben említett dolgozatokból, amelyeket egyetemisták írtak különböző gyülekezetekben tett istentiszteleti látogatásukról. Tanulságos, amint beszámolnak arról, hogyan látják a lelkészeket, mit értettek meg abból, ami a templomban történik. Mert sokféle háttérből jöttek. Többségük római katolikus, többen jártak egyházi iskolába, hittanórára, kevesen konfirmáltak, és volt, aki semmilyen vallási nevelést sem kapott. Ez utóbbiaktól egy kis ízelítő a nevük és a helyszínek elhallgatásával:

„A beszéd rendkívül érdekes volt, és mindenképpen elhangzottak olyan dolgok, amelyek engem is érintettek – érzelmileg is. A lelkész rendkívül nyugodt és kedves személy benyomását nyújtotta, aki tipikusan a légynek se lenne képes ártani. Örülök, hogy ő vezette az egész istentiszteletet, és bár egy óra tizenöt perc volt, kevesebbnek érződött. Viszonylag hasonlóra számítottam, mégis képes volt néhány dologgal meglepni, és emiatt őszintén érdekesnek találtam. Én magam egyáltalán nem vagyok vallásos, de örülök, hogy részt vehettem egy ilyen eseményen. Nem hiszem, hogy máskor el fogok még menni istentiszteletre, hiszen ez viszonylag távol álló világ tőlem, de kellemes meglepetés volt ez az élmény.” „Eléggé semleges érzésekkel távoztam az istentiszteletről. Volt már korábban részem felháborító, de felemelő prédikációkban is, de minél tovább próbálkozom, annál inkább hidegen hagy. Elég ritka az, hogy számomra értékes információ hangozzon el, amely lelki fejlődést eredményezne.

Szerintem a mai fiatalok számára ez elavult formája a hit megélésének, és nem tudom, min lehetne változtatni, hogy ez felkeltse az érdeklődésünket. Ezért nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben vágynék elmenni istentiszteletre vagy tagjává válni egy gyülekezetnek. Ugyanakkor nem tartom kizártnak, hogy amikor saját családom lesz, azt szeretném majd, hogy a gyermekeim olyan környezetben nevelkedjenek és szocializálódjanak, ahol hasonló értékrenddel rendelkező családok és gyerekek körében lehetnek.” „A padok nagyon kényelmetlenek voltak. Kicsit fájt tőle a hátam. Amikor bementünk, féltem tőle, hogy hozzám szól majd valaki, de ilyen nem volt. Nagyon ideges voltam, nem tudtam, mire számítsak, de követhető volt még egy laikusnak is, mikor mit kell csinálni, így ezt a részét sikeresen abszolváltam. Aztán lassan rátért a liturgiára (helyesen: a prédikációra) a lelkész. Ekkorra már elmúlt a kezdeti idegességem, és sokkal jobban tudtam így figyelni a lelkész szavára.”