... az istentiszteleti beszámolókat, álljon itt még két idézet a fiatal templomlátogatók dolgozataiból: „Sokat segített az, hogy a lelkész egyértelmű instrukciókkal látott el minket, mindig elismételte, hol találjuk pontosan az adott bibliai részt, szólt, amikor ima következett, hogy álljunk fel vagy maradjunk ülve, hajtsuk le a fejünket. Nekem, az erősen laikusnak fontos volt, hogy ne éljem meg szorongásként az új helyzetet. A lelkész szépen beszélt, kevesebb dolgot olvasott fel szó szerint és többet mondott el saját szavaival, ami nekem azért tetszett, mert a bibliai nyelvezetnél sokkal közérthetőbb volt. Ennek ellenére néha elvesztem kicsit, mert elég gyorsan haladtunk. Nem igazán tudtam sokat merengeni, mert ha egy pillanatra nem oda figyeltem, nehéz volt visszacsatlakozni, hogy értsem, miről van szó. Nekem nagyon új volt az egész, mivel soha nem voltam még se katolikus, se református templomban, se misén, se istentiszteleten. Nagyon hosszú volt, amire nem számítottam, és nekem, aki nincs hozzászokva, nem volt a legegyszerűbb végighallgatni, mert követni is elég nehéz volt, miről van szó.

…A legmeglepőbb nekem maga a tény volt, hogy vannak emberek, akik tényleg minden vasárnap szépen kiöltözve elmennek a templomba, és meghallgatják a lelkész szavait. Persze hallja az ember, hogy vannak vallásgyakorló keresztények, de aki nem ilyen közegben nő fel, annak ez érdekes. Minden korosztályból, nemből és rasszból voltak itt emberek. Látszott, hogy egy gyülekezethez tartozni remek közösségi érzést kelthet az emberben, mivel itt bizonyára mindenki ismerte a másikat, és ugyanazért voltak ott. Szerencsémre olyan istentiszteleten voltam, amely – ha jól értettem – konfirmációval volt egybekötve. Nem ismertem ezt az ünnepséget, de hazaérve utánanéztem, és ez teljesen megmagyarázta számomra, hogy miért ült legelöl külön több fiatal és gyerek szépen kiöltözve.”

„A legjobb élmény egyértelműen a lelkésszel való rövid beszélgetés volt, és az, ahogyan érkezéskor az emberek mosolyogva köszöntöttek minket. Az éneklésbe való bekapcsolódás tűnt még nehezebb feladatnak, mivel nem ismertük a dallamokat. Szándékosan nem tájékozódtam előre a református istentiszteletekről, így előítéletek és elvárások nélkül tudtam részt venni. A katolikus misékkel kapcsolatos tapasztalataimat nem tudtam kizárni, ezért a két szertartás közti különbség kissé megdöbbentő volt számomra, pozitív értelemben. A református istentisztelet nem volt annyira ünnepélyes, viszont annál inkább éreztem családiasnak és közelinek.”