ŐRHELYEMRE ÁLLOK…

Ha az ember egy átlagos vasárnap délelőtt megérkezik negyed és fél tíz között a káposztásmegyeri református gyülekezetbe, egy aktív szolgálói közegbe csöppen. Azt tapasztalhatja, hogy sok gyülekezeti tag jön-megy az éppen aktuális feladatát végezve, miközben egymással egy-egy szót váltva, olykor imádkozva éli meg a testvéri közösséget. Az istentiszteleti felelős talán éppen a fűtést ellenőrzi, miközben az ovis, alsós és felsős gyerekek istentiszteleteit tartók a termeket rendezik be a foglalkozásokhoz. Az iratterjesztés felelőse a könyveket rendezgeti, a zenészek összehangolódnak, próbálnak, a hangosító- és a vetítőcsapat a technikai előkészületeken dolgozik.

Mindeközben a fogadócsoport – amelyet itt welcome teamnek hívnak – éppen a liturgiás lapokat vágja fel, amelyeket majd a beérkezők kapnak kézhez. Ha úrvacsorás istentiszteletre készül a közösség, akkor külön csapat felel a részletekért, de még arra is ugyanígy felelős kör figyel, hogy idejében megérkezzen az úrasztalára a virág. A hónap vége imaszolgálatos istentiszteletet jelent, az ebben részt vevő testvérek berendezik azt a helyiséget, ahol nyugodt légkörben tudják majd az imát kérőket fogadni a prédikáció utáni hosszabb dicsőítő blokk alatt.

Miközben megy a sürgés-forgás, zajlik az alkalom előkészítése, megjelenik a lelkész is, és egy-egy bátorító szóval, mosollyal, öleléssel válik részévé a közösségnek. Tíz órakor a felelős megkongatja a harangokat, és elkezdődik a liturgia. Az alkalom után hasonló nyüzsgés tapasztalható, csak itt már az éppen ekkor nem szolgáló gyülekezeti tagok is bekapcsolódnak a beszélgetésbe, elpakolásba, amely nem ritkán délig vagy még tovább is eltart.