... témáját a hegyi beszéd hatalmas kijelentései adják. Nem kérdezzük, miért imádkozzunk. Ösztönösen magunkért szoktunk könyörögni, kell is, testi-lelki egészségért, erőtlenségünkben Isten erejéért, konfliktushelyzetekben higgadtságért, bölcsességéért. De lehetne többet is kérni, kiterjesztve egyházunkra, hazánkra és az egész világra. „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek!” (Mt 7,7).

Jézus nem részletezi, kitől és mit kérjünk, kit és hol keressünk, kinek és milyen ajtón zörgessünk. Ránk van bízva. Értelemszerűen Istentől, mennyei Atyánktól kérünk, őt keressük, nála zörgetünk. Jézus bátorítására pedig kérhetünk az ő nevében. Mit? Háborút, halált, betegséget, átkot nem kérhetünk senkire Jézus nevében, mert az nem az ő lelki-szellemi erőteréből való. Mit kérhetünk Jézus nevében? Azt, ami egyezik az ő isteni lényével, megváltó gyógyításával, hatalmával és szellemével. Nem lehet varázsigeként, mantraként alkalmazni ezt az ígéretét: „... bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (Jn 15,16). Bármit? Ebbe kapaszkodva sokan csalódtak már.

A Covid idején sokan imádkoztunk szívből, egy akarattal gyülekezeteink betegeiért. És voltak, akik meggyógyultak, voltak, akik nem, akik meghaltak. Csodáért könyörögtünk most is valakinek a válságos állapotában, és visszatért, gyógyulgat, holott az orvosok nem kecsegtettek ezzel. Isten tehát néha meghallgatja a kérést, máskor nem? Ő mindig, mindenkit meghallgat, de nem vágyaink szerint cselekszik, ahogyan kérjük. Mi értelme akkor imádkozni? – teszik föl sokan a kérdést. Hiszen úgyis az történik, amit ő akar, amit eleve elhatározott! Igen – és mégis.

Az imádság célja nem az, hogy Istent irányítsuk az akaratunkkal, hanem fordítva: hogy a lelkünk ráhangolódjon arra, amit Isten mondani és tenni akar velünk és általunk. Nemet is mond a kérésünkre? Azért kell imádkoznunk, hogy meghalljuk ezt a nemet is! Pál apostol háromszor kérte Istentől, hogy vegye el az életéből azt, ami gyötri, Isten nem vette el. Még neki sem adta meg a kérését? Bizony, nem. Rosszul imádkozott? Olyan nincs.

Az apostol úgy írja, „tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,75b-9a). Isten „csak” biztatást adott, a tövis maradt. Imádságának gyümölcse az lett, hogy ezt megértette és elfogadta. Nem is bízta el magát.