Legyen meg a te akaratod!

Előfizetek

A szerelem nem válogat, nem néz vallást, foglalkozást, helyszínt és időt, egyszer csak lángra lobban. Így lobbant lángra Tarr Csaba lelkipásztor szívében is a szerelem szikrája, de sokat kellett harcolnia azért, hogy végül a családi tűzhelyt melegítse az idővel tűzzé váló érzelem. Istenre hagyatkozás, elengedés, visszautasított lánykérés és a házasság legnagyobb drámája is szerepel Ferenczy Erzsébet Annával íródó közös történetükben, amelyet most olvasóink is megismerhetnek.

Valószerűtlenül nagy leanderbokrok nőnek a hartai parókia mellett, fehér virágainak édes illata még akkor is az orromban van, amikor az ebédlőasztalnál ülve elkezdünk beszélgetni Tarr Csaba lelkipásztorral és feleségével, Ferenczy Erzsébet Annával. Most van egy kis időnk, mert legkisebb gyermekük, a két hónapos Boglárka a szomszéd szobában alszik. Szülei kapcsolata, megismerkedésének története távolról nézve akár átlagosnak is mondható, de ők tudják, Istennek köze volt ahhoz, hogy egymásra találjanak.

ANNA

Történetük két szálon kezdődik, az egyik a több száz kilométerre fekvő, partiumi Ákoson, a másik az alig huszonöt kilométerre lévő Szabadszálláson. Az alföldi város Anna otthona volt sokáig, ahol nagy, keresztyén családban nevelkedett, innen járt a kunszentmiklósi református gimnáziumba, majd a kecskeméti tanítóképzőbe, ahol óvodapedagógus, illetve csecsemő- és gyermeknevelő végzettséget szerzett, miközben folyamatosan részt vett a szabadszállási gyülekezet gyermekmissziójában.

– Alapvetően nyüzsgő típus voltam, a két szak mellé kellett még három munkahely is a főiskolán, hogy ne „unatkozzam” – mondja Anna, aki a diplomaszerzés után Budapestre költözött, munkát vállalt egy óvodában, közben pedig hétvégenként hazajárt Szabadszállásra, hogy a gyülekezetbe járó gyermekekkel foglalkozzon.

A 2009-es, Fadd-Domboriban rendezett Csillagpont volt számára az első és az egyetlen, amelyen résztvevőként volt jelen, a rákövetkezőkön már a fesztivál gyermekkertjében . önkénteskedett. Így volt ez Tatán, Mezőtúron, majd két évvel később ismét Tatán, ahol be kellett segítenie a sajtósoknak is. Ez volt az a Csillagpont, amelyen részt vett Tarr Csaba is, szintén a stáb tagjaként.

– Visszatekintve már látom, hogy mindent Isten rendezett úgy, hogy én is ott legyek Tatán 2015-ben – állítja meggyőződéssel a lelkipásztor, aki kilenc évvel ezelőtt kolozsvári teológusként vett részt a fesztiválon.

CSABA

Tarr Csaba a partiumi Ákoson nevelkedett négy fiútestvére mellett, az ottani gyülekezetben kapott elhívást a lelkészi pályára. Kolozsváron kezdte a teológiát, 2015-ben pedig erasmusos diákként tölthetett egy évet Magyarországon, ebben az időben a zsinati hivatal ifjúsági irodáján dolgozott. – De még mielőtt ez megtörtént, 2014-ben volt egy imaharcom, így kaptam elhívást Magyarországra. Odaálltam Kállay Dezső rektor elé, és azt mondtam neki: – Az Úristen engem Magyarországra hív. – Jól meggondoltad? – kérdezett vissza akkor a rektor.

Egy évvel később nyolc teológus társával érkezett Magyarországra és kapcsolódott be az ifjúsági iroda munkájába, amely akkor épp a tatai Csillagpontot szervezte.

– Az irodán dolgoztunk nap mint nap, raktárt pakoltunk, készítettük elő a helyszínt. Meglepő módon végül nem is teológusi vagy lelkipásztori feladatot kaptam a fesztiválon, hanem technikait. Korábban foglalkoztam hangtechnikával, így az egyik kis színpad felelőse lettem – emlékezik vissza. Anna és Csaba ekkor még nem is ismerte egymást, de a fesztivál végére minden megváltozott.

A MEGPILLANTÁS

Egyikőjük sem pártalálási szándékkal érkezett a Csillagpontra, elmondásuk szerint nem is lett volna idejük ismerkedésre a három-négy órás alvásokkal megszakított egész napos feladatok mellett, de Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Az egyik napon Csaba megpillantotta Annát. – Állt egy leányzó a tatai edzőtábor főépülete előtt. Én körülbelül harminc-negyven méterre lehettem tőle, és valamiért azt mondtam magamban: „Uram, ha azt akarod, hogy ő a feleségem legyen, akkor legyen úgy!” Mondják, hogy van szerelem első látásra, de én azt mondom, hogy ez imádság első látásra – fogalmaz meglepően.

Anna erre a pillantásra nem emlékszik, de arra igen, hogy egyszer, amikor az újságírókat kísérte az egyik színpadhoz, megszólította egy fiatalember, akivel váltottak néhány szót, és az megkérdezte tőle, hogy visszajön-e később beszélgetni. Mély benyomást nem tett rá, a későbbi beszélgetés sem jött össze. – Azt gondoltam magamban, hogy ebből sem lesz semmi – mondja Csaba.

ELENGEDÉS, ÚJRA LÁTÁS

– Mielőtt Annával találkoztam, görcsösen kerestem a páromat, próbáltam mindenkibe szerelmes lenni, de nem működött. Elfogadtam, hogy nem erőszakolhatok ki egy kapcsolatot sem Istentől, így rá hagytam a döntést, az időt és a személyt is. Miután megláttam Annát és utána hónapokig nem találkoztunk, még a Facebookon sem találtam meg, így ezt is elengedtem. Hiába akarok én bármit is, ha Isten nem szeretné. Uram, legyen meg a te akaratod – törődött bele Csaba.

A zsinati ifjúsági irodában, a Csillagpont kiértékelésén találkoztak újra, meglepetésszerűen. A stábtagok kettes csoportokban beszélgettek a fesztiválról, történetünk főhősei ekkor alkottak először egy párt. De még ekkor sem gondolták azt, hogy ebből kapcsolat lesz, nem is kezdeményezték. Néhány hónappal később mégis megtalálták egymást a Facebookon.

Anna nehéz időszakot élt meg ekkor: aggódott beteg nagymamája miatt, akit sokáig ő is ápolt, majd látogatta őt a kórházba kerülése után. – Nagymamám elvesztését keresztyénként is nagyon nehéz volt feldolgoznom. Igaz, csak az interneten, de Csabával egyre többet beszélgettünk, közösen imádkoztunk, majd közösen olvastuk a Bibliát – emlékszik vissza Anna. Csaba lassan a lány keresztyén lelki támaszává vált.

TALÁLKOZÁSOK

2016 tavasztára a közös imádság és igeolvasás lassan a mindennapjaik része lett, évente három-négy személyes találkozás is jutott számukra. Az első – mondhatni randevú – egy csendesnapon történt, ahová Anna az édesapjával és a bátyjával érkezett, Csabának pedig volt egy szabadnapja. Vonatra szállt, Kolozsvárról Budapestre, onnan pedig a csendesnapra utazott. Reggel hatra ért oda, három órát várt még az állomáson, mire érte jöttek.

– A csendesnapon akkor az volt a szokás, hogy a délelőtti istentisztelet után közösen ebédelünk, azt, amit mindenki magának csomagolt. Csaba is készült, termoszban teát hozott, és melegszendvicset is készített – idézi fel Anna. A fiatalok sokat beszélgettek, együtt utaztak vissza Budapestre, majd két irányba indultak haza.

A következő évek hasonlóan teltek: amikor volt néhány napjuk, találkoztak, voltak újra a Csillagponton is. A látogatások sűrűsödtek, ebben sokat segített az is, hogy közvetlen repülőjárat indult Kolozsvár és Budapest között, amelyre Csaba mondhatni bérletet váltott. Közben Anna lediplomázott, akárcsak Csaba, aki ezt követően a budapesti Erdélyi Gyülekezet segéd-, majd beosztott lelkésze lett, így Magyarországra költözött, Anna pedig Budapestre.

A Tarr család. – Hogyha nem lett volna hitünk, nem tudom, mibe kapaszkodhattunk volna ebben az egész bizonytalanságban, veszteségben Fotó: Todoroff Lázár

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!