Hol voltatok nyaralni? – tesszük fel nyár vége felé a kérdést egymásnak. Bár napjainkban – akarjuk, nem akarjuk – már tudjuk a választ is, hiszen az internet révén a kiterjedt ismeretségi körrel együtt valószínűleg mi is láttuk a világhálóra feltett képeiket.

Napjainkra a turizmus már szinte önálló iparággá fejlődött. A kényeztető wellness-szállodák szinte minden vágyunkat kiszolgálják. Az egzotikus tájak, a világ természeti és épített, csodálatos látnivalói óriási tömegeket mozdítanak meg, hiszen a kíváncsiságunk és a szemünk soha nem tud betelni semmivel. Mindezek megtekintése ugyanakkor az olykor nagy turistatömegben tolongva gyakran inkább fáradság, mint felüdülés. A nagy utazások egykor a gazdagok kiváltságaihoz tartoztak, ugyanígy a nyári rezidenciák is.

Az emberek többsége régen a természet közelében élt. Útra kelés nélkül is mondhatták a költővel együtt a teremtett világ szépségére rácsodálkozva: „...ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom...” Napjaink világlátott embere viszont már alig érti Jézus szavát, amikor így szólt: „Nézzétek a mező liliomait és az ég madarait...” Mert alig ismerjük már a mező növényeit és az ég madarait. Túlságosan mesterséges környezetben élünk. Aszfalt- és betondzsungelünkben kevés hely jut a teremtett világ szépségeinek. Autókkal száguldunk, és nem vesszük észre a mező szépséges liliomait. Amikor gépen szállunk föléje, akkor is fontosabb téma a repülő esetleges késése, mint a mindenség fensége...