Neked van-e zsebpénzed? Ha van, mit szoktál vele csinálni? Azonnal elköltöd valami finomságra? Mondjuk csokit veszel belőle vagy fagyit? Vagy csak egy részét költöd el, és a többit félreteszed, például malacperselybe?

Ha kitartó vagy, és sokáig gyűjtögeted a pénzedet, lehet, hogy később valami nagyobb dolgot is meg tudsz venni belőle: valamilyen játékot vagy könyvet.

És az eszedbe jutott már, hogy a zsebpénzedből Istennek is adhatsz? Úgy bizony! Ha jártok istentiszteletre, biztosan a szüleid is adakoznak, beledobják az adományukat a perselybe. Hogy mennyit, azt mindenki maga dönti el, hiszen az Úr a legkisebb adománynak is örül. Nem azt nézi, hogy mennyi pénzt adtál, hanem hogy milyen szívvel adtad. Mert ez számít igazán.

Erre maga Jézus hívta fel a tanítványai figyelmét, amikor egyszer a templomban ültek le, éppen a persellyel szemben. Jézus figyelte az embereket, ahogyan bedobják az adományaikat. A gazdagok sokat adtak, hiszen tudták, hogy a templom fenntartásához sok pénzre van szükség. Néhányan persze nagy büszkén fitogtatták is, hogy milyen sokat adakoztak, és lenézték azokat, akik csak keveset adtak. Mint azt az özvegyasszonyt, aki csak két fillért dobott bele a perselybe. Talán még a tanítványok fejében is megfordult, hogy micsoda szégyen ilyen keveset adakozni. Jézus azonban odahívta a tanítványait, és ezt mondta nekik: – Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian a fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát (Mk 12,41–44).

A tanítványok összenéztek. Igen. Ez a valódi hit. Mindent odaadni Istennek. Mert ha az özvegyaszszony az utolsó két fillérét is bedobta a perselybe, akkor holnap már nem lesz miből kenyeret vennie. De ő ezen nem aggódott, mert tudta, hogy Isten megáldja a szívből adakozót (2Kor 9,7). Volt egy másik ember is, aki sok pénzt gyűjtött össze. Hogy perselyben tartotta-e, vagy másutt, nem tudjuk. Csak ezt: sokáig eszébe sem jutott, hogy a pénzéből Istennek is áldozhatna. Sőt az sem zavarta, hogy a vagyonát törvénytelenül szerezte. Zákeusnak hívták ezt az embert, aki fővámszedő volt Jerikóban. És bizony sokszor több vámot szedett be az emberektől, mint amennyit hivatalosan kellett volna. A csalással szerzett pénzt meg összegyűjtögette, és eltette magának. Ám egy napon találkozott Jézussal. Igazság szerint ő csak meg akarta nézni magának a híres tanítót. Jézus körül azonban mindig nagy volt a tömeg, Zákeus meg alacsony ember volt. És persze senki sem akarta előreengedni, mert mindenki utálta a városban, hiszen sokakat megkárosított.

Gondolt egyet magában Zákeus, és felmászott egy vadfügefára, hogy jobban lásson. Amikor Jézus odaért, így szólt hozzá: – Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Igencsak meglepődött a vámszedő. Hogy Jézus? Az ő házába? Hiszen őt mindenki utálja, gyűlöli, és valljuk be… jogosan. Ugyan ki menne hozzá vendégségbe? Másoknak sem tetszett ez a dolog, elégedetlenül csóválták a fejüket: – Bűnös embernél akar megszállni. Zákeus észre sem vette a zúgolódókat az örömtől, azonnal a házába vezette Jézust. Ott pedig elé állt, és így szólt: – Uram, a vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza neki. – Boldog ez a ház, ma lett üdvössége. Zákeus, hazataláltál az Atyához – felelte Jézus. – Mert én azért jöttem, hogy megkeressem és megtartsam az elveszettet (Lk 19,1–10).