Kit mi hajt hozzád, Uram? Van, akit a félelem, a rettegés: ha mégis van utolsó ítélet, akkor vele mi lesz?! Van, akit a kínzó üresség érzése, miért éljen, küzdjön bármiért is, ha a vége úgyis por és hamu?! Mást a „mi értelme van” kínzó kérdése: mi értelme van az erkölcs, az emberiesség keretei között élni, ha a világ látszólag azoké, akik nem így élnek?! Van, akit a magány visz hozzád, van, akit a betegség állít meg rohanó életében, és ekkor kezdi keresni nálad a gyógyulást lelkére, testére. Uram, számtalan útja van az embernek hozzád, és köszönöm, hogy nem az számít előtted, ki miből, miért jött! Mindenkinek van helye nálad, kifogyhatatlan szeretettel várod haza tékozló gyermekeidet! Köszönöm, hogy nekem is lett helyem országodban!

Ámen!