Az egyik legmeghatározóbb időszak egy fiatal életében a középiskolai évek és az a közösség, amellyel ez idő alatt találkozik, amely által formálódik. Így volt ezzel az egykori diák, Kiss Kriszta is: – A legszebb időszak az utolsó két év volt a refiben, amikor már igazán összekovácsolódott az osztályközösség. Ez az erős kapocs akkor alakult ki igazán, amikor együtt voltunk a Felvidéken egy cserediákprogramon. Van, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Sokat tanulhattunk ott magunkról: milyen kisebbségben a magyarságot megélni, hogyan viszonyulunk mi ehhez. Kriszta maga is Erdélyből származik. A gimnázium után a Károli Gáspár Református Egyetemen tanult tovább, itt került kapcsolatba a Fiatal Írók Szövetségével, ahol ma elnökségi tagként pályakezdő írók, kritikusok szakmai fejlődését segíti.

– Hálával és örömmel gondolok vissza a négy évre: mindvégig biztonságban éreztem magam, soha nem engedték el a kezem, nem hagytak magamra döntéseimben a tanárok, hittanoktatók, kollégiumi nevelők. Szeretetteljes közeget teremtettek, négy évig második otthonnak éreztem a gimnáziumot és a kollégiumot – emlékszik vissza. Amit ott kapott, annak ma is hasznát veszi: – A hitéletbe is a refiben vezettek be a legmélyebben. A kollégiumi bibliaórák a legemlékezetesebbek, ahol esténként nálunk alig idősebb lelkészekkel beszélgethettünk nyíltan, bizalommal, hitéleti kérdésekről éppúgy, mint a mindennapi problémáinkról, gondolatainkról.

CÉLKERESZTBEN A HIT

A közösség ereje a legmeghatározóbb a legtöbb diák számára. Így van ezzel Csonka Zsófia sportlövő, olimpikon is. – Zenei általánosból érkeztem, de új élmény volt a templomi és a diakónai szolgálat, amelyeket a kórussal végeztünk, nem beszélve a közös külföldi utazásokról.