A testvérek általában szeretik egymást, még akkor is, ha néha veszekszenek vagy egymás idegeire mennek. A nagyobbak általában vigyáznak a kicsire, óvják minden lépését, és segítenek neki, amiben csak tudnak. Aztán ahogy a kicsi felnő, néha fordul a kocka: ő lesz az irányító, ám az idősebb testvérei akkor is mellette vannak. A testvérek összetartanak jóban és rosszban, így, együtt erősebbek. Egyrészt mert szeretik egymást, bármit megtennének egymásért, esetleg olyasmit is, amit senki más emberfia. Másrészt jól ismerik egymást, tudják a másik gyengeségeit vagy hibáit, és ha kell, kipótolják azokat. Három testvérről szeretnék ma beszélni, akik nagyon szerették és segítették egymást. A legidősebb testvért Áronnak hívták, a középsőt Mirjámnak, a kicsit meg… Hát, egy darabig sehogy. Mert amikor megszületett, bizony nem sok esély volt rá, hogy megérje a felnőttkort. Egyiptomban laktak akkor a zsidók, és a fáraó azt a kegyetlen parancsot adta a katonáinak, hogy öljenek meg minden fiú újszülöttet, aki héber családban lát napvilágot. Jókebed, az édesanya azonban három hónapig rejtegette a csecsemőt, azután nem volt más választása, egy kis gyékénybölcsőben a Nílusra tette, és Isten gondjaira bízta.

Mirjám azonban nem tudott elszakadni a kisöccsétől, követte a bölcsőcsónak útját a Níluson. Amikor azt a fáraó lánya megtalálta, odaugrott, és a saját anyját ajánlotta dajkának. A fáraó lánya Mózesnek nevezte el a kisfiút. Mózes volt az, aki később kihozta a zsidókat Egyiptom földjéről, és elvezette Kánaán határáig. Ám eleinte nem akart a nép élére állni. Hiába jelent meg neki Isten égő csipkebokorban, hiába utasította, adott jeleket, Mózes ki akart térni a feladat elől. Azzal is védekezett, hogy nehezen beszél, nem való a nép vezérének.

De Isten azt mondta neki: – Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól beszél. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. (2Móz 4,14–15)

Így hát Mózes és Áron együtt ment a fáraóhoz, együtt szabadították meg a népüket Egyiptomból, és Mirjám is segített nekik. A három testvér összetartása jól mutatja, Isten milyen nagy dolgokat tud véghez vinni, ha a testvérek szeretik, segítik és támogatják egymást. De ne gondoljátok, hogy ők mindig mindenben egyetértettek. Dehogy! Többször előfordult, hogy egészen mást gondoltak valamiről, és akár össze is vesztek. Mózes például úgy megharagudott, amikor meglátta Áront, amint az aranyborjú előtt mutat be áldozatot, hogy összetörte a törvénytáblákat. Aztán az se nagyon tetszett a testvéreinek, hogy Mózes idegen nőt vett el feleségül. Meg az sem, hogy Mózes irányít mindenben. Mirjám lehetett a főkolompos, mert Isten súlyos betegséggel sújtotta: leprás lett. Mózes azonban megsajnálta, és imádkozott érte az Úrhoz. Mirjám meggyógyult, ám egy időre el kellett hagynia a tábort. De amikor visszatért, újra együtt voltak a testvérek jóban-rosszban egyaránt.