„Excellenciád, aki ott forgolódik, ahol a történelmet csinálják, benn is és künn is, akinek a keze európai vonatkozású szálakat oldoz és köt, akit minden társaság ezen a világon örömmel és büszkeséggel vallana tagjának, excellenciád leginkább nálunk van itthon” – szólt a 150 éve született gróf Bethlen Istvánhoz (1874–1946) Ravasz László a Budapesti Református Egyházközségben csaknem egy évszázada.

Az akkori miniszterelnököt – aki 1921-től töltötte be ezt a politikai tisztséget – ugyanis az egyházközség „egyhangú lelkesedéssel” presbiterré választotta – írta meg az Egyházi Hiradó című református egyháztársadalmi és belmissziói hetilap 1927 márciusában. A Szegedi Refomátus Egyházközségben kiadott újság közölte Ravasz László és a miniszterelnök eskütétel utáni beszédét.

A presbiterség „a gyökere és forrása minden tisztségnek” – mondta beszédében Ravasz, és hozzátette: „Aki ebben az egyházban tisztséget visel, magasat vagy alacsonyt, az presbiter; a presbiterek egymástól a munkák minősége és a hatáskör tekintetében különböznek csupán.” A reformáció ünnepéhez közeledve érdemes elgondolkodnunk, miként is tekintett Ravasz a presbiterválasztásra. A püspök hangsúlyozta, hogy „mikor századokon keresztül a református egyház a presbiterválasztásnál mindig morális cenzust tartott szem előtt és soha sem világi vagy anyagi cenzust, akkor ez a felekezet az igazi arisztokratizmusról adott korszakos és követésre méltó példát.”