Rendkívül nehéz meghatározni, mi az a pont, amelytől kezdve már alkoholistának számít valaki. Sokan mai napig az árokparton fekvő vagy bizonytalanul lépkedő részeg emberekre asszociálnak a szó hallatán, azonban az alkoholbetegség kevésbé látványos is lehet. Ráadásul nem lehet figyelmen kívül hagyni, mennyire elfogadott, sőt, szinte magától értetődő társadalmunkban, hogy egy-egy jelentős esemény vagy családi alkalom során az ünneplés elengedhetetlen része az alkohol. Legyen szó akár diplomaosztóról, esküvőről vagy munkahelyi előléptetésről, jellemzően az első mondatok között hangzik el: „Erre koccintanunk kell!” Ezt a jelenséget szociális ivásnak nevezik, és ebben a formában alacsony kockázatot jelent az alkoholbetegség szempontjából.

Ennél sokkal nagyobb veszély a kóros ivás időszaka. Évek telhetnek el úgy, hogy maga a kóros ivó és a környezete sem veszi észre, hogy problémás az alkoholhoz fűződő viszonya. Munka után néhány korsó sör a kollégákkal, egy-két pohár bor a vacsora mellé vagy az esti kötelező rövidital, hogy magunk mögött hagyjuk a napi stresszt. „Annyit dolgozom, nekem ez jár!” – gyakran ez az a mondat, amellyel mentegetheti magát a kóros ivó, és esetleg senkinek sem tűnik fel, hogy baj van, hiszen nem részeges, szétcsúszott emberrel állunk szemben.

Az alkoholfüggőség azonban innen már csak egy karnyújtásnyira van. Fenyegető jelként kell tekinteni arra, ha az italozó már egyedül, titokban is a pohár után nyúl, mert habár tudja, hogy nem kellene, de azt érzi, egyszerűen meg kell innia az adagját. Megjelenhet a fokozódó bűntudat, az ivás alátámasztása különböző ürügyekkel, ugyanakkor a sértődött, ingerült reakció, ha ezt a témát valaki felhozza. A szakmai meghatározás szerint a kóros ivás állapota már az alkoholizmus előszobája, és csupán egyetlen dolog választja el az alkoholbetegség különböző fajtáitól: ez pedig az idő.