„Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet” (Ézs 52,7a). Öt másodpercenként érkezik valami jel, jelzés, üzenet, telefoncsörgés, hír, levél, feladatcsíra. Az újabb inger kioltja a másikat, a másodpercekkel ezelőttit. A hírek nagy része pedig durva, félelmetes, önző és halálos acsarkodásra utal, így vagy belekeseredik, vagy belekérgesedik a szívünk hallásukba-olvasásukba; vagy, ami még rosszabb, hozzászokunk a durvasághoz, és magunk is generáljuk azt. Igen, kizökkent a világ a tengelyéből, de nincs ember, aki visszamozdíthatná.

Mi jön, ki jön, mivel érkezik; legfőképpen pedig milyen lélekkel érkezik? Lehet-e a sokféle jelet és történést megtölteni értelmes és szeretetteljes tartalommal, valamint lélekkel? Létezik-e olyan leglényegesebb jel és üzenet, amely felülír minden mást, és amely mindenkori ragyogó és biztonságos iránnyá lesz számunkra? Isten Igéje szerint az az áldott követ, aki örömhírrel, ezért kedvesen érkezik, és a hegyek sokféle akadályát is legyőzve békességet hirdet, szabadulást munkál.