Márta más volt, mint Mária, folyton nyüzsgő, zsizsegő teremtés, ars poeticája a „forma dat esse rei” igazsága volt, miszerint a forma adja a dolog lényegét. Ezért aztán buzgón, igazi kifinomult ízléssel díszítette az otthonát, a kertjét, szüntelenül azon fáradozva, hogy minél szebb és élhetőbb környezetet varázsoljon maga köré. Ez rengeteg munkával járt, miként a karácsonyi készülődés is, amely számára ugyancsak a díszítés, a fölhalmozott díszek és egyéb gyönyörűségek seregszemléje volt, ezek mind-mind az adventet és a karácsonyt voltak hivatottak létezésükkel még szebbé tenni.

Mártának adventben nem kevés idő alatt, kitartó munkával és férji segítséggel sikerült díszbe öltöztetnie az otthonát, így karácsonyra már csak a nagybevásárlás, az ajándékozás, a sütés-főzés és a vendégség lebonyolításának gondja maradt. Ünnepi munkálatai sokszor az éjszakába nyúltak, de másnap ismét korán kellett kelnie. Ilyenkor eszébe jutott Mária, a testvére: ő nem töri magát ennyire, beéri jóval kevesebbel is, egy kis karácsonyfával, néhány apró dísszel, szaloncukorral, egyszerű étkekkel, kevéske ajándékkal. Inkább szokása szerint összekuporodva leül – mintha az Isten lábához ülne –, szórakozottan hallgat, néha elmosolyodik, a Mennyből az angyalt dúdolgatja, régi karácsonyokra emlékezik, meg az unokákkal játszik. Nem is alszik el percenként a templomban…

Lehet, hogy így valóban ünnep az ünnep, az egyetlennél még a sok is kevesebb? Mária viszont így morfondírozott magában, miközben a testvérére gondolt: Márta biztosan megint halálra dolgozta magát, náluk ilyenkor minden olyan fényes, hangulatos, nálunk meg szürke, mint a hétköznapok. Én nem tudom olyan széppé és világítóvá varázsolni az ünnepet, mint ő. A gyerekeknek is jobban tetszik az a színes világ, a sok csecsebecse. Lehet, hogy neki van igaza mégis, az egyszerű karácsonynál mégiscsak jobb a fényes. Mária ilyenkor elbizonytalanodott, és arra gondolt, neki is olyannak kellene lennie, mint Mártának. Olyan jó testvérek voltak, hogy nem volt titkuk egymás előtt, így töredelmesen bevallották egymásnak, mennyire szeretnének a másikra hasonlítani. Elcsodálkoztak, amikor megtudták, hogy a Bibliában is van két testvér, Jézus barátjának, Lázárnak a nővérei, akiket ugyancsak Máriának és Mártának hívnak.

Amikor Jézus meglátogatta őket, Márta a lelkét is kitette azért, hogy otthon érezze magát náluk, míg Mária leült a Megváltó lábához és hallgatta őt. Márta annyira fölháborodott ezen, hogy szóvá tette, mondván: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban?”, azonban Jézus így válaszolt neki: „Márta, Márta, nagyon igyekvő vagy, de Mária a jobbik részt választotta, amit nem vehetnek el tőle soha” (Lk 10,38–42). Miközben együtt elolvasták, magukra ismertek, megértették, hogy alapjában véve nem rajtuk múlik az ünnep...