A szeretetszolgálat, amelyet a hitre jutott emberek önkéntes közössége végez, fontos szerepet tölt az egyház életében – ezt maga Kálvin állítja, amikor az igaz egyház négy fő ismérve közé sorolja az igehirdetés, a sákramentumok kiszolgáltatása és az egyházfegyelem mellett a diakóniát is. Az pedig az első gyülekezetről tudható, hogy „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (ApCsel 2,42).

A magyar református szeretetszolgálatnak törvénye is van, a hatoldalnyi alapvetés igei megalapozást is ad, ezek pedig irányt mutatnak és köteleznek. A jogszabály kimondja, hogy szeretetszolgálatunk „olyan segítő szolgálat, amelynek alanya Jézus Krisztus és az ő egyháza, tárgya pedig a szenvedő embertárs”. A római levélben az okos istentiszteletként odaszánt életről, Péter első levelében az önként, készségesen és példaképként végzett munkáról olvasunk. Az irgalmas samaritánus példázata, a gazdag és Lázár története Lukács, az utolsó ítéletről és a számonkérésről szóló jézusi tanítás Máté evangéliumából erre a két alapvetésre mutat: a hívő ember nem teheti meg, hogy ne akarjon jót cselekedni, mert a jónak cselekvése hálaadó válasz.