Korán kezdődött a debreceni lelkészek napja. Hajnalban kellett kelniük, hogy idejében megérkezzenek az arénába, de az utazás közbeni imádság és énekek már száz kilométerekkel Budapest előtt segítettek lélekben megérkezni. Egyikük, a Nagytemplom lelkésze, Oláh István már azt hatalmas élményként élte meg, hogy ennyi lelkipásztor összegyűlt: – Mosolyogva, örömmel üdvözöltük egymást, ezzel már önmagában van értelme és jelentősége ennek a találkozónak számomra. Fontos egy lelkész életében, hogy érzékelje, társakkal halad együtt ezen az úton, nincs egyedül, nincs magára hagyva, segítjük és támogatjuk egymást abban a szolgálatban, amelyre Isten elhívott bennünket – mondta. Pozsony alól, Dunaszerdahely szomszédságából jött Erdélyi Pál, a felvidéki Vágfarkasd lelkipásztora. Lelki értelemben gyarapodni, feltöltődni, az Ige által pedig megerősödni – ezzel a reménnyel érkezett. Persze – tette hozzá – várja a találkozásokat is, hogy régi, anyaországbéli ismerőseivel is válthasson pár szót.

Találkozásokból pedig bőven akadt: alig engedte el egymást két kéz, már másikakat ráztak meg, vállakat öleltek, a vállak felett pedig boldog mosolyok tükrözték a viszontlátás örömét. Gyorsan telt az idő a nagy sürgésben-forgásban, hamarosan mindenkinek el kellett foglalnia a helyét. A szolgálattevők bevonulásával és közös dicsőítéssel kezdődött az alkalom. Az élő Igéről először Visky András erdélyi író beszélt. Személyes bizonyságtétele középpontjában a szerelem állt. – Nem csak a világra jöttem a szerelemből, hívővé is a szerelem szült – fogalmazott. Hozzátette azt is, hogy a szerelem a remélt dolgok valósága; szerelem nélkül pedig nem léteznénk, általa értjük meg a világot, nélküle senki sem lehet kedves az Örökkévaló előtt.