Nehéz annak, aki prófétákat olvas. Pedig Bibliaolvasó kalauzunk most épp prófétákat ró a kitartó, rendes bibliaolvasókra. Nehéz korok nehéz prófétáit olvassuk: Jeremiás jármot vett a nyakába, Hóseás egy érdekes házasságot. Ámósznak pedig épp az okozott nehézséget, hogy a viszonylag jobb idők miatt kevésbé figyeltek az intelmeire.

Miért nehéz olvasni őket? Leginkább azért, ahogyan ma olvasunk. Az egyik fejezetben ugyanis az Úr a kegyeibe fogad, kiment, rajta tartja kezét, szemét az ő népén, de akár már fejezeten belül jön a fordulat, az ítélet: megbünteti, mert hűtlen volt, megmutatja rajta haragját a népeknek. Az egyik sorban még elveszejti az ellenséget, a másikban már felhozza a népe ellen.

Ha így, egyhuzamban olvassa az ember, olyan következtetésre jut, hogy Isten „hangulatember”. Olyan kép rajzolódik ki, mint egy hol ölelő, hol eltaszító, hisztériázó anyáról – ennek a képnek a drámája anyaként elevenembe vág –, vagy egy függő és ezért hetet-havat megígérő, de azt soha be nem tartó, kiszámíthatatlan apáról. Nehéz az ilyen szülőkhöz kötődni, az ilyenektől inkább sérülni szoktak, és ezért egészséges távolságot tartani. És hopp, talán oda még nem jutottam el, Istenről mit tanít a szöveg – de magamhoz már igen, ráismertem arra a félelmemre, hogy ilyen anya nem szeretnék lenni, és máris dolgozhatok ezzel az érzéssel.