SZISZI

– Ide születtem, a pasaréti református gyülekezetbe. Már nagypapám is itt volt presbiter – kezdi bemutatkozását Detki-Mozsár Szilvia, akit ismerősei Sziszinek hívnak. A harmincas évei elején járó feleség gyermekkorát meghatározta a szeretetteljes hitbeli nevelés és az óvodásként kezdett gyülekezeti élet. Ennek is köszönhető, hogy hét-nyolc éves korában egy imádságban átadta élete irányítását Jézusnak, tízévesen pedig már azt is tudta, hogy felnőttként a gyermekmisszióban szeretne szolgálni. Tinédzserként kimaradt néhány év az Istennel való kapcsolatából, de utána visszatalált a gyülekezethez, mert valami mégis hiányzott.

– Az érettségi után rájöttem: mindig ott vagyok az ifiórákon, -heteken, de nem olvasom az Igét naponta, azaz hogyan tudnék szolgálni annak, akit alig ismerek? Isten arra ösztökélt, hogy személyesebb kapcsolatot ápoljak vele. Kicsit el is bizonytalanodtam, valóban megtértem-e már, vagy eddig inkább csak érdeklődtem. Azon a nyáron elég sok kérdés merült fel bennem a gyülekezeti csendeshéten, de ekkor egy Ige Péter első leveléből meggyőzött: ha leteszem Isten előtt a bűneimet, többé nem kell kételkednem, mert ő megváltott: „…tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” A lányt felszabadította a felismerés, ezek után szolgálatot is vállalt gyülekezete gyermekmissziójában.

– Jó volt előtte Istennel tisztázni, hogy valóban az övé vagyok már – jelenti ki Sziszi. Őt az motiválja az életben, hogy a körülötte lévők és a rábízottak minél boldogabbak legyenek, egymással harmonikus kapcsolatban.

DANI

Detki Dániel a Duna másik oldalán nevelkedett, ötéves koráig a Nagyvárad tér közelében éltek szüleivel, az ottani gyülekezetbe jártak azután is, hogy Érdre költöztek. Gyermekként ő is ott ült a vasárnapi iskolában, de több volt benne a kétség és a kérdés, mint a hit, a válaszokat pedig nem a Bibliában kereste.

– A szüleim azt mondták, konfirmációig kötelező a gyülekezeti élet és a templomba járás, utána már csak opcionális. Konfirmáltam is, de ifibe nem kezdtem járni, elmenekültem a hívások elől, a szüleim pedig nem erőltettek, viszont imádkoztak értem, nagyon szerették volna, hogy megtérjek. A maguk módján szerintem mindent megtettek. Amikor a család később egy Érdhez közelebbi gyülekezetet keresett, megragadtam a lehetőséget, és attól kezdve nem jártam. Érettségi után néhány évvel Dani elköltözött otthonról Budapestre. Online pókerből tartotta el magát, de nem volt boldog. – Nem szabad, önfeledt, hanem magányos, nyomasztó, fullasztó korszak következett. Kívülről úgy tűnt, remek az életem: egyetemre járok, eltartom magam, utazgatok a barátaimmal – de belül mardosott a félelem és a kétség, hogyan fogok boldogulni az életben – vallja be. Zavaros kép élt benne Istenről. – Elfogadtam a létezését, de büntető istenképem volt, nem akartam közeledni hozzá, viszont a haláltól és az ítélettől féltem. Igaznak tartottam mindent, amit tudtam róla, csak azt gondoltam, a megfeleléshez túl sok szabályt kellene betartanom.

SZ+D

Főhőseink osztálytársként találkoztak először a Baár–Madas-gimnázium kilencedik és tizedik évfolyamában. – Én voltam a rendes, kedves lány, Dani meg az osztály egyik lázadója – emlékezik vissza arra az időre Sziszi, mindeközben Dani élete legnehezebb korszakának tartja a gimnáziumot és az egyetem első éveit. Érettségi után mindketten a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdaságtan szakát választották, ott találkoztak össze újra.

– Nem egy évfolyamba jártunk, de a szakkollégiumi diákkör közösségi vezetőjeként ismertem. Helyes, nyitott fiú volt, sokat beszélgettünk, majd randizni kezdtünk – tekint vissza Sziszi. Már a harmadik randevún megvallotta, számára fontos a hit és a vallás. – Nem rémisztett meg, sőt vonzott, mert titkon szerettem volna újra közelebb kerülni a hithez és Istenhez – tudatja Dani. Találkozót találkozó követett, Sziszi mindig elmondta, mit olvasott a Bibliában, amit aztán hosszan át is beszéltek. A lány tudta, hogy a fiúnak nem fontos a hit, de akkor azt gondolta, egyelőre ennyi is elég. Hosszabb távon aztán bebizonyosodott hogy mégsem. – Én akkor már tudtam, biztosan hívővel szeretnék megházasodni – folytatja történetüket a feleség.