Az Ószövetségben számos helyen olvasunk arról, hogy udvari próféták, hamis próféták azt hirdették, amit az aktuális uralkodó vagy a nép hallani akart. Nem Isten akaratát keresték, hanem embereknek akartak tetszeni (vö. Gal 1,10), vállalva akár azt is, hogy ezzel szembemennek Isten valódi elgondolásával és tervével.

Heti bibliai szakaszaink sorában Jeremiás próféta így szól: „Hallottam, hogy mit mondanak a próféták, akik hazug módon így prófétálnak nevemben: Álmot láttam, álmot láttam!” (Jer 23,25). Ezek a próféták saját álmaikat mondják el, amelyeknek semmi köze a valósághoz. Figyelmen kívül hagyják azt az életkörülményt, amelyben Izráel népe van: a babilóni birodalom ott áll Jeruzsálem kapuinál, hogy elfoglalja és földig rombolja azt a szent várost, amelyben az Úr temploma is áll. Álmodoznak, „saját szívük csalárdságát prófétálják” (Jer 23,26) ahelyett, hogy szembenéznének a nép bűneivel, bűnbánatot tartanának és keresnék Isten szavát és üzenetét. Ha valaki álomvilágban él, az bizony nagyon veszélyes lehet, mert ugyan megóv attól, hogy valaki szembenézzen önmagával, környezetével, mulasztásaival és vétkeivel, de egyszer csak fel kell ébredni az álomból, és akkor minden kiderül és lelepleződik. Azt mondja Jeremiás: „Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán!” (Jer 23,28).

Az különbözteti meg a hamis prófétát az igazitól, hogy az utóbbi nem az álmait mondja el, nem valakinek vagy valakiknek a véleményét hirdeti, hanem egyedül csak Isten Igéjét, amely olyan, mint a tűz vagy mint a sziklazúzó pöröly (vö. Jer 23,29). Ez a mindenkori egyház prófétai feladata és küldetése. „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus” (Ef 5,14).