Ismét új esztendő kezdődött el. Ilyenkor gyakran fogadkozunk, mindenféle – számos esetben betarthatatlan – ígéretet teszünk a jövőbeli megújulásunkra vonatkozóan. Mindeközben keresztyén emberként arról sem feledkezhetünk meg, kitől kapjuk az új lehetőségeket. „Az év első napja olyan, mint a többi, mégis különös jelentőséget ad neki az, hogy e napon az Örökkévalóság ablaka kitárul előttünk. Úgy fogadjuk ezt az évet, mint egy új reggelt. Frissen, üdén, bizakodva indulunk neki az új életnek. Milyen jó, hogy Isten olyan hosszútűrő s atyai bizalommal tovább foglalkozik velünk. Új meg új lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy elvégezhessük életünk legnagyobb feladatát: ajkunkkal és cselekedeteinkkel dicsérjük őt” – fogalmazott Ravasz László dunamelléki püspök száz évvel ezelőtt a Kecskeméten megjelent egyháztársadalmi hetilap, a Reformátusok Lapja hasábjain közölt újévi áhítatában. A püspök hozzátette, „e napon érezzük át, megint teljes örömmel és mély hálával, hogy az Úr a mi pásztorunk”.

Különösen is fontos megerősíteni lelkünket ma, amikor a világban zajos konfliktusok folynak, és mindezek természetesen a mi bensőnkre is hatnak. Évtizedekkel ezelőtt ugyanerre hívta fel a figyelmet a kecskeméti Reformátusok Lapja 1939. január 3-i, újévi lapszáma is.

„Ilyen történelmi időkben fokozottabb szükség van az anyaszentegyház munkájára, a hitélet erősítésére. Sokszor ahol már anyagi erők segíteni nem tudnak, a lélek ereje győzi le az akadályokat s visz diadalra nagy ügyeket. A lelket kell erősíteni. A lelkiséget kimélyíteni. A lelket kell az örökkévaló Istennel benső viszonyba kapcsolni” – fogalmazott a szerzőmegjelölés nélküli cikk írója.

A vezércikk szerzője a magyarságunkért és anyaszentegyházunkért szót emelve fogalmazta meg – ma is aktuális – gondolatait. Így írt: „Az átalakuló világ nyugtalan, forrong, méhében veszedelmeket rejteget. Nagy próbák előtt áll az egész emberiség. Mi sem természetesebb, mint hogy fel kell készülni a jövendő megpróbáltatásaira. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha mindenki átérzi a helyzet rendkívüli fontosságát, s megáll szilárdan, elszántan, tettre készen azon a helyen, amely számára kijelöltetett.” Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek el kell végeznie a feladatait, és nemcsak önmagáért, hanem a közösségért is. Hiszen „csak erőteljes közösségben lehet az egyénnek is nyugodtabb és békésebb élete”.