Hogyan lett operatőr, mikor találkozott ezzel a hivatással először?

Bevallom, fogalmam sincs, mi vezetett ehhez. Gyermekként különösen szerettem a fotókat és a filmeket. Otthon rengeteg régi fénykép gyűlt össze, szerintem több ezer, hatalmas álmom, hogy ezekről egyszer dokumentumfilmet készítsek. A gimnáziumi éveim alatt informatikusnak, rendszergazdának készültem, de később rájöttem, hogy ez nem nekem való. Hirtelen ötlettől vezérelve leadtam a jelentkezésemet az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem képalkotás szakára, utána mesterszakon végeztem operatőrként a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Hála Istennek, a szakmámhoz közeli munkakörben sikerült elhelyezkednem, világosítóként dolgozom.

A mindennapi feladataim között több magyar és nemzetközi projekt is szerepel, filmek és reklámfilmek egyaránt, emellett sokszor külön megbízásokat is teljesítek operatőrként. A munkámnak köszönhetően hihetetlenül sok érdekes emberrel, hírességgel találkozom, ami különösen izgalmassá teszi ezt a világot.

Hogyan jelenik meg a hite a mindennapi munkájában?

A hitemet munkanapokon és szabadnapokon egyaránt megélem. Nem fordulok másként az Úrhoz a munkám kapcsán, mint a magánéletemben, mindenben ugyanúgy jelen van a hitem. A hivatásomból hozok példát erre: az asztali áldást rendszerint akkor is elmondom, ha a kollégáimmal ebédelek. Először valószínűleg szokatlan volt nekik, de most már megtisztelnek a kedvességükkel, és mindig megvárnak.

Mikor és hogyan találta meg a hitét? Hallott-e Istenről a családjában?

Édesanyám oldaláról református a családunk. Az anyai nagymamám kiskoromtól kezdve vitt magával istentiszteletre, hogy hallgassam Isten Igéjét. Gyermekkoromtól azt éreztem, hogy ha netán lesznek is elágazások az életemben, vissza fogok ide találni. Reformátusnak kereszteltek, a hittanórákra is szívesen jártam. Hálás vagyok, hogy erre ösztönöztek, és így nőhettem fel.

Az operatőri szakma mellett pótpresbiter és kántor is, hogyan tud összeegyeztetni ennyi mindent?

Igyekszem minden hivatásomnak és feladatomnak eleget tenni, de ez sajnos nem mindig lehetséges. Világosítóként sok munkám projektalapú, így nem rögzített időben dolgozom, hanem amikor éppen megbízást kapok. Olyanformán működik ez, mint például a vendéglátóipari alkalmazottak esetében: időnként megannyi a tennivaló, máskor sokkal kevesebb. Ezért sajnos előfordulnak olyan időszakok, amikor csak keveset tudok szolgálni a templomban. Ilyenkor az Igét is magam olvasom, előveszem a Bibliát, és tanulmányozom. Szerencsére tudnak támogatni mindegyik munkámban, van két kis kántorom, amikor nem jutok el egy-egy istentiszteletre, ők kisegítenek.

Fel tud idézni az életében olyan pillanatot, amikor különösen közel érezte magát az Istenhez?

Nagyon régóta, nyolcadikos korom óta járok a balatonfenyvesi hittantáborba. Az első években mint táborozó, egyetemista korom óta pedig már táboroztatóként töltöm ott a nyaram egy részét. Rengeteget köszönhetek ennek, az ott szerzett barátoknak és élményeknek. Úgy érzem, sokat fejlődtem a hitemben ezeknek a nyaraknak a hatására, de egy konkrét pillanatot nehéz kiragadni, mert folyamatosan táplálkoztam az Igéből. Amikor olyan időszakot éltem meg, amelyben úgy éreztem, senki sem áll mellettem, az Úr akkor is ott volt. Úgy gondolom, mindenki tapasztal hasonlót: amikor valamilyen történés hatására gondolkodás nélkül kulcsoljuk össze a kezünket imádságra. Ezekhez az Istenhez közeli pontokhoz sajnos nagy szakadékokon át vezet az út, de ha hajlandók vagyunk a szívünkkel látni, felismerhetjük, hogy ő akkor is ott van velünk.