Sokan úgy érzik, a múlt sérelmei és a rossz tapasztalatok határozzák meg az életüket.

Hajlamosak vagyunk a világ középpontjaként tekinteni magunkra: mintha körülöttünk forogna minden, a Nap, a Hold és az egész mindenség. Ha ebből indulunk ki, minden bennünket érő sérelmet személyes támadásként élünk meg. Szinte napi rutinná válik: mintha valami belső jegyzetfüzetből olvasnánk vissza, kire és miért kell haragudnunk – még akkor is, ha az okokra már alig emlékszünk. Előfordul, hogy generációkon át örökítjük tovább a haragot anélkül, hogy tudnánk, honnan ered.

Valóban lehetnek fájdalmas hiányok az életünkben – például ha nem kaptuk meg azt a szeretetet vagy megerősítést, amelyre szükségünk lett volna. Ezek valós sebek. De nem maradhatunk egész életünkben ezek fogságában, és nem hibáztathatjuk ezért folyamatosan a világot. Meggyőződésem, hogy ha sikerül kilépni ebből az állapotból, akkor egészen új szabadságot élünk meg. A ragaszkodás a sérelmekhez, a bosszú gondolata, a visszavágás kényszere, a megbántottság érzete sötét, lefelé húzó, önmagát erősítő spirállá válik, rabul ejti az embert, hosszú távon akár testi-lelki betegségekhez is vezethet. Nem véletlen a találó megfogalmazás: a meg nem bocsátás olyan méreg, amelyet mi magunk veszünk be, mégis azt várjuk, hogy a másik haljon meg tőle. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ebből nemcsak érdemes, hanem szükséges is kitörni.

Milyen módszerekkel lehetséges ez?

Az önmaga körül forgó ember folyamatosan azt keresi, mit kaphat a világtól, mi jár neki. Ha sérelem éri, úgy érzi, jogos a visszavágás. Viszont az Isten szerinti élet éppen azt jelenti, hogy az ember kilép ebből a gondolkodásból. Nem azt nézi többé, neki mi jár, hanem megpróbál Isten szemszögéből és a másik ember felől tekinteni önmagára. Amikor ez megtörténik, egyszer csak felismerjük, a világ nem pusztán azért létezik, hogy nekünk jó legyen. Mások is élnek körülöttünk, nekik is vannak szükségeik, vágyaik, fájdalmaik, hiányaik. El kell jutnunk annak felismeréséhez, hogy Krisztus győzelme a mi reménységünk, amely nemcsak ígéret, hanem jelenbeli erőforrás is.

A Bibliából megtudhatjuk, hogy Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk. Ez nem külső jegyeket jelent, hanem például azt a különleges adottságot, hogy képesek vagyunk alkotni, teremteni, tudatosan alakítani a környezetünket. A döntés a mi kezünkben van: benne maradunk-e a lehúzó gondolatok és érzések ördögi körében, vagy merünk élni a kapott lehetőséggel. Isten Krisztusban mindent megadott ahhoz, hogy békességben élhessünk vele és egymással.

Mégis naponta szembesülünk azzal, hogy a bűn valósága újra és újra megzavarja ezt a békességet. Nem azonosulok azzal a keleti gondolkodással, amely a jót és a rosszat egyenrangú erőknek tekinti, mintha folyamatos küzdelmük határozná meg az emberi életet. A Szentírás egészen másról beszél: azt hirdeti, hogy a sötétség legyőzetett! Ennek legszebb üzenete a húsvétban rejlik, amikor Krisztus győzelmet aratott még a halál felett is!